Abbie:
Úgy éreztem, mint akit mély víz alá nyomtak, és nem tud feljönni a felszínre. Fuldokoltam, kapálóztam és közben rettegtem. Hirtelen mégis sikerült valahogy felevickélnem a felszínre. A fülem zúgott, szédültem, homályosan láttam és fogalmam sem volt hol vagyok.
-Abigél!
-Abbie, ébren vagy?- Hallottam hangokat valahonnan nagyon távolról, és lassan kibontakozott a sötétségből Dária és Maddie arca.
- Hála Istennek, hogy magához tért!-sóhajtott Maddie megkönnyebültem.
Ekkor láttam, hogy egy kórház intenzív osztályán fekszek, kezemből csövek lógnak ki, Riáék pedig még mindig a tegnap esti ruhájukat viselik.
- Mi, Mi történt velem? -sikerült végül kinyögnöm a szavakat, de máris elfáradtam a beszélésben. Dária finoman megsimogatta a karomat.
- Hát drágám, elég rendesen megijesztettél mindannyiunkat az biztos. Az afterparty-n Harry-vel voltál, hirtelen rosszul lettél, és összeestél. Mi Maddie-val csak arra értünk ki, hogy a mentőautó megjött érted, és eszméletlenül befektetnek. Az összes meghívott kinnt tolakodott a parkolóban, mindenki nagyon izgult érted.
- Az orvosok szerint pillanatnyi szívritmus zavar lépett elő, ami ugye főként örökletes, de rájátszhatott még a költözéssel, és a munkaváltással járó stressz is.
És ekkor az egész este eszembe jutott hirtelen. Ahogy Harry meghívott egy italra, elmesélte az aznapi koncertjüket, meg hogy mennyit nevettek a nővérével Gemmával, amikor előadta neki, hogyan is bénáztunk az első találkozásunknál. Aztán táncolni mentünk, és még mindig égni kezd a bőröm ha rá gondolok, amikor keze az enyémhez ért, ahogyan magához húzott, és testünk közösen ringatózott a zene ritmusára. Az utolsó emlékem, amikor hirtelen mélyen belenézett a szemembe majd elnevette magát.
-Ezek az aranyszempillák, pont olyanok mint a kolibrik amikor pislogsz.
Ezután hirtelen elkezdett forogni a tánctér, minden világos lett és snitt. Most pedig itt fekszem, sikeresen túl élve egy kisebb fajta szívinfarktust.
-Meddig kell még itt maradnom?-kérdeztem.
-Az orvos azt mondta, hogy még pár napig bennt tartanak, aztán haza jöhetsz, csak sokat kell pihenned, és nem lesz semmi baj. Szerencsére megúsztad mindenféle súlyos következmény nélkül. Máskor ne csinálj ilyet velünk kérlek! Vagy tíz évet öregedtem ez alatt az este alatt!-mosolygott Maddie.
Kopogás hallatszódott az ajtón.
-Bejöhetünk?-kérdezte egy nagyon ismerős hang, és akkor megjelent Harry és Louis, meg Niall, Zayn és Liam is ott állt. Hát nem ez a legjobb módszer arra, hogy megnyugodjak az biztos, hiszen már megint a szívinfarktus kerülgetett a puszta jelenlétüktől. Gyorsan ránéztem a falon lévő órára, hajnali öt óra volt.
-Ti meg hogyan kerültök ide ilyen korán?-hebegtem.
-Hát nem volt nehéz, mert valójában haza sem mentünk. De tudod ezek a váróteremben lévő kórházi székek nem a legkényelmesebbek az alvásra, egészen beállt a nyakam. Jössz nekem még egy masszázzsal!- íncselkedett Louis.
-Jajj fogd már be!-bokszolta oldalba Harry.-Ugye jobban vagy már? -fordult felém.
-Remélem megmaradok.-mosolyogtam erőtlenül, de már éreztem ahogyan rám tör a fáradság hulláma, és hogy másodperceken belül mély álomba zuhanok.- Főleg, hogy látom, hogy ennyien aggódnak értem.-motyogtam, és még félálomban láttam ahogy Harry kisöpör egy hajtincset az arcomból, majd kimennek mind a heten a szobából. Zayn biztatóan megszorította Ria kezét, Liam pedig Maddie-hez fordult.
-Látod, mondtam, hogy rendben fog jönni. Nem lesz semmi baj hidd el, mi pedig itt leszünk végig és segítünk!
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése