Dária:
Háromnegyed órával később már Zayn mellett ültem a hátsóülésen, Harry pedig lassan komótosan vezetett a kórház felé, néha az volt a benyomásom, hogy rá alszik a kormányra.
-Nézd csak összeöltöztünk!-fordult felém Zayn, és valóban ő egy fekete farmert viselt zöld pólóval, én meg egy fekete miniszoknyát zöld-fekete csíkos toppal.
-Telepátia.-mosolyogtam rá.
-Dária, mi a kedvenc virága Abigélnek?-nézett rám hirtelen a visszapillantó tükörből Harry.
Zayn fuldokló röhögőgörcsben tört ki mellettem.
-Drága öcsém, te aztán ajtóstul rontassz a házba! Rögtön virágokkal akarod elhalmozni? Tudod, mit szerintem inkább az ékszerésznél álljunk meg eljegyzési gyűrűért, vagy még jobb, vásároljuk babaruhákat!- nevetett még mindig, és én sem álltam meg, hogy ne mosolyogjam meg ezt a párbeszédet, bár ebből világosan le szűrődött, hogy Zayn NEM fog nekem egy hamar virágokat venni, már ha egyáltalán szándékában áll valaha is.
-Kösz a támogatást Zayn, igazán kedves vagy.- pufogott sértetten Harry, és igyekeztem azért egy kicsit a partjára állni.
-Egy csokis muffin és egy vaníliás kávé tökéletesen meg fogja tenni.-mondtam.
***
Abigél:
Igazából nem is olyan borzalmas egy a kórházban fekvés, ha az embernek olyan kedves látogatói vannak, mint például Harry Styles. Amikor ma bejött a kórterembe Dária és Zayn társaságában, majd nem sokkal később Maddie is megjelent Liam-mel, egy pillanatra el kellett gondolkoznom, hogy nem betegségemben látok-e lázálmokat. Majd amikor Harry nekem nyújtott egy csokis muffint és egy vaníliás kávét, szinte biztos voltam benne, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Halkan odasúgtam Riának.
-Most álmodok, vagy Harry Styles tényleg csokis muffint hozott nekem reggelire?
-Virágcsokort akart eredetileg, csak Zayn lebeszélte, hogy ne vigye túlzásba.-suttogta vigyorogva a fülembe, és abban a pillanatban azt hittem kiugrok az ágyamból örömömben. Nem sokkal később a fiúknak el kellett menniük próbálni, meg egy fotózásuk is volt délután, tehát magunk közt maradtunk. Habár csak egy nap telt el mióta utoljára rendesen tudtunk beszélgetni, rengeteg minden mondanivalónk volt egymásnak. Én elmeséltem minden Harry-s részletet, Maddie-től részletes Liam leírást kaptunk, Dária meg Zayn-ről áradozott. Amíg mindent alaposan kitárgyaltunk, természetesen szóról szóra, be is esteledett. Szinte kettőt pislogtam, meg persze egy jó nagyot aludtam közben, el is érkezett a másnap délután, és a várva várt perc, amikor végre elhagyhattam a kórházat.
Legnagyobb meglepetésemre Louis várt minket a sarkon a kocsijának támaszkodva.
-Haza fuvarozhatom a hölgyeket? - kérdezte, majd tetettet aggodalommal besegített az anyósülésre, mintha éppen a halálmon lettem volna, bár belegondolva nem is járt olyan messze az igazságtól, hiszen mégiscsak az intenzív osztályt hagytam el pár perce.
Mikor már tíz perce autókáztunk, és London olyan részei mellett suhantunk el amelyeket még sohasem láttam, kezdtem rájönni, bármennyire is nehezen megy a tájékozódás, hogy bizony mi most nem haza megyünk. Aztán leparkoltunk egy ház előtt, és hiába kérdezgettem, hogy hol vagyunk, mindenki csak vonogatta a vállát, senki nem volt hajlandó válaszolni. Amikor beléptünk a bejárati ajtón hirtelen felkapcsolódott a villany, és ott állt mindenki mosolyogva és egy hatalmas táblát szorongatva: Üdv az egézségesek között Abbie!:)
Tehát bekövetkezett az álmom, amit sohasem gondoltam volna, hogy valóra válik, itt álltam Harry-ék hazában az együttes összes tagja között.
Nem szokásom meghatódottságomban sírni, de most kicsordult egy könnycsepp az arcomon, hogy mindezt értem tették,. Mindenkit megöleltem, és biztosítottam, hogy nem tervezem még egyenlőre elhagyni az élők sorát, majd megköszöntem ezt az egész meglepetés vacsorát amit nekem szerveztek. Ekkor vettem észre, hogy az asztal tíz személyre van terítve.
-Ki lesz a tizedik vendégünk?-kérdeztem, bár gondoltam, hogy a válasz Louis barátnője lesz, vagy valami hasonló.
-Hát az igazi meglepetés még csak most következik!-kacsintott Harry.
Ekkor kivágódott az egyik szoba ajtaja, és valaki a nevemet kiáltva a nyakamba ugrott. Nagyot dobbant a szívem a húgom hangja hallatán, és jó erősen megölelgettem, nagyon hiányzott már.
-Sára te meg, hogy kerülsz ide?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése