2012. március 17., szombat

4. Fejezet~ Szerencse kontra Szerencsétlenség

Maddie:


    Három csodálatos nap telt el. kifosztottunk jó néhány boltot, esténként hatalmas bevásárlószatyrokkal tértünk haza a túrákról. Ha így fogunk haladni, nem fogunk beférni az albérlet beépített szekrényeibe, mert a cipők, ruhák, kiskabátok száma napról napra csak növekedett. De hát nem tehetünk róla, alsós korunk óta a divat a szenvedélyünk, és a vasárlási vágy az évek során csak nőttön nőtt. Főleg ha az ember egy ilyen metropoliszban tölti a nyarát, ráfér a gardróbjára, hogy kiegészítsék. Végigjártuk a nevezetességeket is, habár én már jártam itt, de Riáéknak új volt volt minden. Szokásunkhoz híven annyi képet készítettünk, amennyit csak bírtunk.
   Most pedig eljött a hétfő, és ki nem gondolná, merre tartunk állásinterjúra...Naná, hogy nem sikerült jobb munkát szereznünk a Nandosnál. Habár igazság szerint nem is vittük túlzásba a kutatást, viszont megígértük Abigélnek, hogyha nem találunk mást, akkor kénytelenek leszünk hétfőn megpróbálni ezt. Juhéé...Repesve várom, hogy főzőcskézzek, takarítsak, meg pincérkedjek. Nem igazán az én stílusom ez az egész. Sőt...                    A One Direction-os beszólása Abusnak, miszerint itt sokkal nagyobb eséllyel találkozhatunk velük, valószínűleg csak egy érv volt, hogy könnyebben elfogadjuk az ajánlatát.  Nem hiszem, hogy pont abba az egy étterembe, pont a mi munkaidőnkbe tévednének be. Az egyszerűen olyan hatalmas szerencse lenne, ami csak nagyon ritkán fordul elő az életben. Azt hiszem, a lélegzetem is elállna, ha megpillantanám Liam Payne-t egy légtérben vele, ahogy rám néz, ahogy hozzám szól. Nem mintha nem lett volna az elmúlt egy évben csomó jó csávóm otthon, de ő mégis teljesen más. Ő Liam Payne!!! Álmaim szerelme, akivel mindennél jobban szeretnék találkozni. Mindenesetre csak reménykedni tudok, hogy idén nekünk is kijár egy pici az extra szerencséből.
  Reggel nagyon sokat gondolkodtunk, hogyan öltözzünk fel. Nem mintha ez döntené el a felvevésünk sorsát, vagy mintha nem adnának úgyis ottlétünk első percében valami egyen polót, de mindenesetre fontos a jó benyomás. végül egy világosbarna miniruha mellett döntöttem, egy telitalpú szandállal, és tollasfülbevalókkal. Dária egy fehér horgolt ruhát vett fel, farmermellénnyel, egy ezüst saruval és egy nagy fehér virággal a hajában, Abus pedig farmer miniszoknyát, egy angol zászlós pólót és egy kék converset választott. Nem tudom, hogy végül a jó összeállításunk, a kedvesnek tűnni próbáló mosolyunk, vagy Abigél komoly, céltudatos hangvétele segített, ahogy az üzletvezetővel beszélt, de végül megkaptuk a munkát, és másnap kezdhettünk is.
***
-Három napos dolgozás elteltével ünnepélyesen kijelenthetem, hogy a legborzalmasabb alkalmazottak vagyunk egész Angliában!- vigyorgott rám Ria, és annyira nevetnem kellett ettől a röhejes, mégis igaz kijelentéstől, hogy a kezembe lévő tányér csörömpölve landolt a padlón. Ma már az ötödik...                                                                                    Igazából ott rontottunk el mindent, ahol csak tudtunk, lehet, hogy túl sznobok vagyunk az ilyen munkához, vagy csak eszméletlenül bénák, de én törtem zúztam, Ria a pénztárgépnél gyakorta totálisan elszámolta a dolgokat, mondjuk sosem volt a matematika királynője, Abus pedig a csirkét hol megcukrozta só helyett, hol szénné égette.Tehát ezek lennénk mi, lehet gratulálni. Körülbelül a kirúgás szélén álltunk, úgy, hogy még egy hete sem dolgoztunk, ami azért szép teljesítmény valljuk be. Itt már nem segített a szép mosoly, a csinos ruha, vagy Abbie meggyőző magyarázkodásai, az egész étteremben utált minket mindenki.
-Kajacsatázzunk!-kiáltott fel Dária, a tőle megszokott brutálisan hülye ötletei egyikével.- mármint persze csak húsnélküli ételekkel!-tette hozzá nevetve.
-Azonnal felejtse el az ötletét, ha nem akarja, hogy most rögtön elbocsájtsam!-dördült fel mögöttünk az üzletvezető hangja. Hupsz.-És Dária fogd a tálcát, az egyik pincér rosszul lett és hazament, neked kell beugranod a helyette. Igyekezz semmit sem elrontani, ha jót akarsz magatoknak.
  Ria grimaszolt egy nagyot, majd éppen készült megfordulni, hogy kivigye a tálcát a vendégeknek, amikor hirtelen mindannyiunk lába földbe gyökerezett. A bejárati ajtó kinyílt és öt srác lépett be rajta. Hát itt voltak mégis. Itt voltak ŐK. Egy pillanatig el sem akartam hinni, hogy ez valójában megtörténik velünk. Félve Abbie-ra sandítottam, és ledermedt arckifejezéséből rögtön tudtam, hogy mégis igaz, tényleg ők azok, hogy a szerencse hamarabb ránk talált, minthogy azt remélni mertem volna. Louis, Harry, Zayn, Niall és....Liam. Farmert viselt, egy lilakockás inggel, és jobban nézett ki, mint bármelyik videóban, vagy képen, jobban nézett ki, mintahogy egyáltalán elképzeltem.
 -Azt Istenért, ne bámulj úgy, mintha még nem láttál volna fehérembert! Nyomás, szolgáld ki az embereket!-ripakodott rá Dáriára a főnök,aki alig állt a lábán az izgalomtól. Igazából éreztem, hogy meg kellene állítanom, hogy nem hagyhatom, hogy ilyen sokkos állapotban kimenjen az emberek közé a konyhából, kimenjen közéjük, de én sem tudtam gyorsan, és logikusan gondolkozni a pillanat hevében. Mire észbe kaptam, már csak a hatalmas csörömpölést hallottam. Basszus.
Egy másodpercig nem is mertem odanézni, aztán megláttam, ahogyan Riának rohadt nagy tehetséggel sikerült az étterem közepén megbotlania, elesnie, és pont arrccal belezuhannia egy nagy adag sültcsirkébe. Ilyan nincs...! A hajáról, az orráról, a ruhájáról, mindenhonnan csöpögött a szósz, meg a hús. Eszméletlen undorral köpködte ki a szájából a csirkedarabokat, a hányás és a sírás szélén állt, és abban a pillanatban tudtam, hogy a szerencsénknek annyi. Már most sikerült totálisan leégetnünk magunkat a fiúk előtt, az állásunktól is elbúcsúzhatunk, mert Dária szuperprodukciója volt az utolsó utáni csepp a pohárban. Abbieval gyorsan kirohantunk hozzá, hogy segítsünk neki feltápászkodni, és letörülközni, futásunkban sikerült még levernünk egy két vizespoharat, meg evőeszközt.
Csak mikor Dária mellé értünk vettük észra, hogy az egész helyen néma csönd van, és mindenki minket bámul.  Aztán hirtelen az egyik asztalnál elkezdtek nagyon hangosan nevetni. Nem kellett odafordulnom, hiszen a hangjukból azonnal megállapítottam kik is ők...

1 megjegyzés:

  1. Ez a blog is szupeer! ♡♥ en mondjuk jobban birtam a horrort, de ez se semmi!!;-):-):-D★☆ XX

    VálaszTörlés