2012. május 9., szerda

48. Fejezet~Csokis sütemény

Zayn:



  Álom és valóság összefolyt. Amikor reggel ébredezni kezdtem, hirtelen nem tudtam, mi ami az ami valójában meg történt, és mi az ami csak a képzeletem szüleménye volt. Friss levegő csapta meg az orromat, a bőrömet gyenge szellő fújta,  a hátam pedig sajgott a kemény valamitől, amin feküdtem. Egyértelműen nem a puha ágyam volt.
 Amikor végre kitudtam nyitni a szemeimet Dária két nagy csillogó szemével találtam magam szemben, haja kócos volt, szempillaspirálja elkenődött az arcán, fodros ruhája gyűrötten simult a testére. Gyönyörűbb volt, mint valaha.
-Hát akkor a tetőn alvást is kihúzhatom a bakancs listámról.-mosolygott, és akkor tudatosult bennem, hogy bizony Liam házának a tetején töltöttük az éjszakát. Alattunk már kezdett megindulni az élet, gyerekek igyekeztek iskolába, felnőttek rohantak munkába, de minket fent nem vett észre senki. Biztonságban voltunk a rajongók, biztonságban voltunk a külvilág elől. Lassan kezdett összeállni a kép, a tegnap este darabkái lassan a helyére kerültek a fejembe.
 Akkor egy kósza pillanatra úgy éreztem, hogy jót teszek Dáriának azzal, ha elengedem, de most már rájöttem, hogy egyikünk sem élte volna túl a szakítást. 
Órákig csak némán ültünk egymást mellett, figyeltük a holdat, a csillagokat, majd beszélgetni kezdtünk, és rájöttem, hogy fölösleges túlkomplikálni a szerelmet, amikor boldog is lehetnél helyette.
-Reggeli!-dugta ki Liam a borzos fejét a tetőnyíláson, és elmosolyodtam. Tudtam, hogy minden vissza állt a normális kerékvágásba. Egy gyors csókot váltottunk Dáriával, majd megpróbáltunk lebotladozni a lépcsőkön.
-Segíts már, le fogok esni!-sipákolta nevetve.
-Csak ugorj, elkaplak!-mondtam viccelődve, de ő teljesen komolyan vette a szavaimat, és a háromméteres magasságból sikerült rám esnie, aminek következtében, mind a ketten a padlón végeztük.
-Hé máskor egy kicsit óvatosabban! Összelapítassz!
-Te mondtad, hogy elkapsz, lehet, hogy jobban kéne gyúrnod.-csipkelődött, mire kíméletlenül csikizni kezdtem, ő pedig visítozva pattant fel a földről, és lefutott előlem Liam-ékhez a konyhába.
-Hú micsoda konyhatündérnek csaptatok ti itt fel!-ugrott Dária Maddie nyakába, aki egy rózsaszín köténykében tüsténkedett a tűzhely körül. Sohasem láttam Maddie-t még ilyen háziasnak, de úgy látszik Liam kihozta belőle ezt az énjét, arról pedig, hogy a rózsaszín kötényke hogy került Liam háztartásába, fogalmam sem volt.
-Azt hittük már megettek titeket a madarak a tetőn.-mosolygott Maddie.
-Tudod, hogy minket szeretnek a madarak.-nevetett Ria, és lenézett a tetoválására a csuklóján.
-Hmm valóban nagyon finom illatok vannak.-szagoltam bele a csokoládé illatú levegőbe.
-Amikor Liam-nek elmeséltem, hogy milyen finom Brownie-t tudok sütni, nem bírt magával, úgyhogy megcsináltuk reggelire.-nevetett, Liam pedig átkarolta és játékosan lenyalt az arcáról egy kis csokifoltot.
-Ha Niall megtudná, hogy kihagytuk ebből, akkor itt kő kövön nem fog maradni.-jegyezte meg Dária.
-Ne aggódj, nem kockáztattunk, úgyhogy már ő és Louis is úton vannak. Harry, nem tudott elszakadni a gép elől, mert éppen most ért rá Abbie webkamerázni, úgyhogy őt még egy gőzölgő Brownie gondolata sem hatotta meg.-mondta Liam, és ahogyan befejezte a mondatát, már is megjelent Niall és Louis feje az ajtóban.
-Úúú de finom illatok vannak.-derült fel Niall arcán egy hatalmas mosoly, ahogy egy nagyot szippantott.
-Milyen jó mindenkit újra boldognak látni!- somolygott Louis is, és mielőtt észbe kaphattunk volna, egy óriás méretű vízipisztolyt húzott elő a háta mögül, és mindenkit telibe fröccskölt.
-Hát ez jár a meghívásért cserébe?-prüszkölte Maddie.-Nem fogsz kapni a sütiből!-nevette, Louis pedig tetetett szomorúsággal sírást színlelt.
 Amikor végre ehető hőmérsékletűre hűlt a csokoládés csoda mindannyian asztalhoz ültünk, és nekiláttunk.
-Liam elfogom lopni a barátnődet, amilyen finomakat süt.-mondta Louis.
-Én is, én is!-kontrázott Niall, egy hatalmas falattal a szájában.
-Na szép, én már senkinek sem kellek.-biggyesztette le a száját Dária.
-Hát az biztos, hogy téged nem a főzőtudományodért szeretünk.-szólt Maddie, mire mindenki nevetni kezdett, én sem bírtam megállni.
-Igenis nagyon finom kukoricát tud pattogtani.-keltem a védelmére, és Niall is megnyugtatta, hogy ő bármikor szívesen benevez egy Dária féle pattogatott kukoricára, ami persze a félreértéseket elkerülve semmi különlegeset nem jelentett, maximum a kelleténél egy kicsit jobban megégetett változatot.
-Holnapra mit szólnátok egy kis lovagláshoz?-tette fel a teljesen random kérdését Louis, mire mindenki értetlenül nézett rá.
-Én nagyon szeretem a lovakat.-csillant fel Ria szeme.
-Ryanna szüleinek van egy farmuk, és szívese látnának minket.
-Akkor ti most együtt vagytok?-kérdeztem tőle.
-Nem, csak  jól érezzük magunkat együtt, ennyi az egész.-zárta le mosolyogva a témát, mi pedig beleegyeztünk a holnapi programba.
-Kár, hogy Harry és Abbie nincsenek itt, hiányzik az ő párosuk is.-szólalt meg Liam, amivel persze mindenki egyetértett. Velük együtt volt teljes a csapat. Mint egy nagy család.
 Már éppen azon voltam, hogy megtörjem ezt a nagyszerű csevejt és kicsit komolyabb témákra tereljem a szót, mint például, mi tévők legyünk a franciákkal, amikor csöngettek a bejárati ajtón.
-Biztos már Harry is elhagyta Abbie-t Maddie-ért.-kuncogott Ria.-Vagyis a csokis sütijeiért.
 Liam ment ajtót nyitni, de ami ott fogadta, attól teljesen ledöbbentünk.
 Három rendőr állt az ajtóban.
-Dária Havasit és Madeline Tomay-t keressük!





2012. május 1., kedd

-

Kedves olvasóim!
Nemrégen elkezdtem egy új blogot, ami most egy kicsit lefoglalja a gondolataimat, meg persze az időmet, úgyhogy egy picit kevesebb időm lesz most a Birds Fly Away-ra, de szó sincs róla, hogy abba maradna a sztori, és igyekszem nem nagyon elhanyagolni, mert rengeteg új bonyodalom lesz még kibontakozóban(:
 Ha esetleg addig érdekelne valakit a másik blogom:
ez egy teljesen más stílusú írás, egy One Direction Horror, amibe senkinek nincs kímélet, úgyhogy aki ezt nem bírja, annak nem ajánlom.
Igyekszem minél hamarabb jelentkezni.
Puszi xx

2012. április 24., kedd

47. Fejezet~Törékeny madár

Dária:




    A kanapén ültünk Guillaum-mal, és a szívem majd kiugrott a helyéről, de bármennyire is ideges voltam, nem mutathattam ki, igyekeztem lazán cseverészni, mintha minden a legeslegnagyobb rendben lenne. Eszméletlenül megkönnyebbültem, amikor végre valahára megkaptam az üzenetet Maddie-től, hogy sikerült, megszerzett mindent, anélkül, hogy Victor észrevette volna. Büszke voltam, az én kis szuperkémemre, nekem pedig csak minél hamarabb ki kellett találnom egy indokot, hogy csatlakozhassak hozzá én is.
-Dária én nagyon örülök, hogy nem haragszol rám.-komolyodott el egészen hirtelen Guillaume, én pedig leblokkoltam, nem tudtam mit válaszoljak neki. Mégsem adhattam neki elő, hogy de igenis haragszom, amiért valószínűleg hazudtatok nekünk, és amúgy épp az előbb rabolt ki titeket Maddie a bizonyítékért, én pedig csupán azért koptatom itt a számat neked, hogy elvonjam a figyelmed. De ahogy néztem a lesütött szemeit és ahogy az ujjait tördelte, hirtelen belém hasított, hogy mi van, ha tényleg semmi rosszat nem csináltak, és már megint én vagyok a gonosz, aki átveri a másikat. Mielőtt felocsúdhattam volna a gondolatmenetemből, az arca egyre közelebb került az enyémhez, és az utolsó pillanatban sikerült egy gyors mozdulattal elfordítanom a fejemet, így a csókja az arcomon csattant.
-Jézusom mit csinálsz?-löktem el magamtól megrőkönyödve, teljesen összezavart az előző reakciója.
-Én, én azt hittem ezért vagy itt, mertrájöttél, hogy mégis velem akarsz lenni.-mondta és látszott rajta, hogy legalább annyira össze van zavarodva, mint én.
-Sajnálom. Én komolyan nem akartalak félrevezetni. De én szeretem Zayn-t, annak ellenére is, ha szakítunk, és akkor is, ha még a szemembe se bír nézni.-mondtam, miközben felpattantam a kanapéról, hogy a kijárat felé igyekezzek. Őszintén nem ilyen indokra gondoltam, amikor ürügyet kerestem a távozásra.
-Várj Dária, hazaviszlek!-hallottam a hátam mögül.
-Kösz, de megoldom.-válaszoltam, és otthagytam. Ahogy kiértem az utcára úgy éreztem a szívem ketté törik, mindig is utáltam rossz érzést kelteni másokban, és most voálá pár nap alatt sikerült két emberben is. Mielőtt el kezdhettem volna könnyezni, inkább gyorsan felhívtam Maddie-t.
-Ria végre hívsz!-szólt bele izgatottan.-Végig néztem a felvételeket, és már úton is vagyok a fiúkhoz, ezeket nekik is látniuk kell! Igaza volt Abbie-nek, szóról szóra úgy történt minden, ahogy elmondta, vagyis nem történt semmi, nem volt semmi csók, vagy ilyesmi. Igazából annyi látszik, hogy mi teljesen ki vagyunk ütve, mert ittunk a poharukból, ami valóban tele volt anyaggal, természetesen azonnal kikészített az a dózis, ami nekik meg se kottyant volna. Bevonszolnak minket az ágyba, és a nappaliba veszekednek tovább, hogy mi tévők legyenek. Nem egészen tiszta a hanganyag, de annyit vettem ki, hogy egymást okolják, hogy kinek a hibája, hogy ez az egész meg történt, Victor a nyugodtabb, azt mondja nem kell aggódni, mi úgysem fogunk emlékezni semmire, kitalálnak valami jó történetet, és megússzák az egészet, viszont Guillaume nagyon ideges, össze-vissza kiabál, hogy börtönbe kerülhetnek, és neki nincsen milliomos apja, aki elviszi majd helyette a balhét.
-Nem is tudom mit csináltunk volna, ha Abbie nem jön minderre rá, a mi hősünk! Meg persze mi is nagyon ügyesek voltunk! Nagyon megkönnyebbültem most, el se tudod képzelni mennyire.-válaszoltam neki, és nem akartam a boldogságát elrontani a Guillaume botránnyal.
-Elhiheted, hogy én is. Alig várom, hogy letisztázhassuk az igazságot Liam-éknek. Én mindjárt ott vagyok náluk, írtam neki sms-t is, hogy hívja át Zayn-t mert nagyon fontos, remélem nem mérgesek annyira, hogy szóba sem állnak velünk.
-Nekem kell még egy kis idő, haza ugrok gyorsan lezuhanyozni mert árad belőlem a francia parfüm szag. Te csak menj nyugodtan, mutasd meg nekik a videót, én is sietek, ahogy tudok!-tettem le a telefont, és  valóban szükségem volt egy kis gondolkodási időre, mielőtt odamegyek, muszáj volt összeszednem egy kicsit magamat a történtek után.
 Ahogy hazaértem, gyorsan beugrottam a zuhany alá. Hagytam, hogy a forró víz felmelegítse a testemet, hogy lemosson rólam minden bánatot, minden rosszérzést, lemossa Guillaume csókjának a helyét.
 Majd szárazra töröltem magamat, kibontottam a fonatot a hajamból, engedtem, hogy a hosszú hajam leomoljon a hátamon. Egy egyszerű, derékban szűkülő, rövid, pántnélküli ruhát vettem fel, az alján aprócska kis fodrokkal, egy barna csizmával, és egy nagy fehér virággal a hajamba. Számra a vaníliaillatú szájfényemet kentem, ami az első csókunkra emlékeztetett Zayn-nel.
 Gyorsan beugrottam egy taxiba, hogy minél hamarabb odaérhessek, és halványan elmosolyodtam attól a gondolattól, hogy nemsokára, újra érezhetem Zayn illatát, hogy végre újra megcsókolhatom.
-És megérkezett a küldetésből a második superwomen is!-pattant fel Liam a kanapéről, ahogy beléptem a házba, és legnagyobb meglepetésemre, odajött hozzám, hogy megöleljen.-Már vártunk!-tette még hozzá mosolyogva, és Maddie boldog arckifejezéséből rögtön levettem, hogy minden rendben van szerencsére kettőjük közül.
-Én is örülök, hogy látlak Liam. De hol van Zayn?-néztem körül, mert legnagyobb szomorúságomra sehol sem láttam, egy pillanatra megijedtem, hogy ő mégsem jött el.
-Fel ment az emeletre, kettesben akart minket hagyni. Tudod azt beszéltük meg, hogy holnapra halasztjuk, hogy mit kezdjünk Victorékkal, Maddie-nek sikerült meggyőznie, hogy ne rontsuk el miattuk az estét, és holnap tiszta fejjel gondoljuk végig, hogy mit csináljunk. Mondjuk amilyen mérges vagyok rájuk, lehet, hogy rossz véget érne, ha ma találkoznánk velük.-mondta, és habár mosolygott közben, a szeme villanásából láttam, hogy valójában véresen komolyan gondolja. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy jól megverik őket.
-Akkor én sem zavarom tovább a frissen egymásra talált szerelmeseket.-nevettem.
-Menj csak fel Zayn-hez, de neked is meg kell ígérned, hogy soha nem keveredsz többet ilyen helyzetbe, és nem löksz minket ilyen borzalmas idegállapotba.-veregetett hátba, én pedig természetesen rábólintottam a szavaira. Még a lépcső tetejéről visszafordulva láttam, ahogy leül Maddie mellé a kanapéra, kezei közé fogja az arcát és finoman megcsókolja, olyan édesek voltak együtt.
 Benéztem az összes emeleti szobába, de mindegyikben csönd és sötétség volt, egyikben sem találtam Zayn-t. Már éppen feladtam volna a keresést, amikor észrevettem, hogy a tetőre vezető csapóajtó nyitva van, és beáramlik a friss kora esti levegő a szabadból.
 Óvatosan felkapaszkodtam, közbe mondanom se kell, megcsúsztam, visszaestem, de végülis nagy küzdelmek árán végre fennt voltam a tetőn. Halkan lopóztam oda hozzá, és úgy terveztem hátulról befogom a szemeit, de megláttam a komor tekintetét, és elbizonytalanodtam, úgyhogy inkább csak leültem mellé.
 A nap éppen akkor bukott le a házak mögött, a gyönyörű vöröses korong végigtáncolt utolsó sugaraival az épületeken, mielőtt végleg eltűnt volna, szürkületet hagyva maga után.


 Zayn nem szólalt meg. Igazából arra számítottam, hogy ő is olyan kitörő örömmel fogad majd, mint Liam. Hogy amikor megnézte a felvételt rádöbbent, hogy csak egy újabb félreértés történt, és valójában sosem csaltam meg, de nem így történt.
-Még mindig haragszol?-kérdeztem halkan.
-Nem, nem vagyok rád mérges Dária, tudom, hogy mi történt. De igazából akkor sem haragudhattam volna rád, ha tényleg megcsókoltad volna ezt a srácot.-válaszolt halkan, tekintete még mindig a semmibe meredt.
-Tudod lehet, hogy tényleg nem rám van szükséged, hogy én nem adhatom meg neked a normális párkapcsolatot.-folytatta, ahogy végül belenézett a szemembe.- Amikor a franciák vetették ezt a szememre, mert beszéltünk velük, akkor mérges lettem, hogy mégis mi jogon szólnak bele az életembe, de igazuk van. Maddie és Abbie egy évvel idősebb nálad, Abbie is már a saját karrierét építi, nem kell őt félteni, de nem akarlak összetörni téged.
-Zayn, ez az én választásom volt, hogy együtt legyek veled. Összejöhettem volna, bármelyik kedves, helyes civil emberrel, meg volt rá a választási lehetőségem. De vállaltam a következményeket, pedig pontosan tudtam, hogy nem olyan könnyű egy hatalmas sztár barátnőjének lenni, mint amilyennek kivülről látszik. Lehet, hogy csámcsogni fog rajtam a média, vagy utálni fognak a rajongók, azt mondják majd rám, hogy csúnya vagyok, vagy, hogy csak kihasznállak téged. Nem tudunk elmenni nyilvános helyekre anélkül, hogy paparazzi fotók készüljenek rólunk, vagy, hogy letámadjanak a rajongók autogrammért, sokat kell majd turnéznod, nekem meg otthon kell tanulnom. De tudod mit? Mindez nem érdekel, amíg tudom, hogy te itt vagy velem!-csókoltam meg. A szél a hajamba kapott, és tudtam, hogy akkor fogok összetörni, ha elhagy engem.





--

2012. április 22., vasárnap

46. Fejezet~Küldetés

Abbie:



Reggel az ébresztőórám kíméletlenül kezdett csengeni, jelezve, hogy ideje felkelni, és elkészülődni az újabb munkás napra. A szememet dörzsölve morcosan ültem fel az ágyamban.
-Harry?-kiáltottam fel, amikor magamhoz tértem annyira, hogy észrevegyem, hogy bizony ott ül Harry teljes életnagyságában az én milánói szállodaszobám fotelében.
-Nem, nem álmodsz, tényleg itt vagyok.-szólalt meg az édes mély hangján.
-De hogy kerülsz ide?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
-Leo mutatta meg a szobádat, és ő engedett be.
-Azt gondoltam, hogy ha már egyszer itt vagy, nem lesz akadály neked bejutni hozzám mert mindenki ismer, de hogy kerülsz ide Milánóba?
-Tegnap este minden tele volt a botránnyal, hogy valami idős palival töltötted az estét. Muszáj volt idejönnöm hozzád, megnézni, hogy minden rendben van.-kúszott be az ágyamba, és ahogy megláttam a nagy szemeit, melyekben ott bújkált a félelem, hogy valóban elveszthet engem, nem bírtam megállni, hogy elnevessem magamat.
-Ez ilyen vicces?-kerekedtek el még jobban a szemei.
-Harry Styles te nagyon buta ember vagy. Sohasem cserélnélek le senkire, főleg nem egy pocakos iszákos alakra, aki az apám lehetne.-bújtam hozzá, és meghatott egy picit, hogy ennyire aggódott értem, hogy képes volt repülőre szállni, és idejönni hozzám.
 Még mindig nem sikerült megszoknom, hogy most már mi is a figyelem központjába csöppentünk a lányokkal, és félelmetes volt belegondolni, hogy twiterren mennyien beszélhetnek arról, meg írhattak nekem, hogy egy szánalmas ribanc vagyok, aki megcsalja Harry-t és valószínűleg csak kihasználom őt a karrierem érdekében. Gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot, és a meleg takaró alatt elmeséltem mindent Harry-nak, az egész Pierre históriát, és, hogy este amikor már nagyon részeg volt, hogy sikerült az utolsó pillanatban kicsikarnom belőle az információt, hogy hova rejtette a kamera konzolját, mielőtt besegítettem egy taxiba.
-Azonnal beszélnem kell Maddie-ékkel, mert tegnap késő este nem vették  már nem vettél fel a telefont, muszáj tudniuk róla.
-Ha tényleg igaz a feltételezés, hogy be lettek drogozva, és azért történt ez az egész este, akkor azok a francia srácok nagyon nagy bajban vannak. Egyrészt Pierre miatt, másrészt Liam-ék sem fogják díjazni, hogy a szemükbe hazudtak, és miattuk majdnem elvesztették a barátnőjüket.
-Mondtam én neked, hogy valamit itt nincsen rendben, már csak meg kell szerezni a felvételt, hogy megbizonyosodhassunk róla.
  Szerencsére Maddie elérhető volt skypon úgyhogy azonnal felhívtam.
-Abuskám nem tudok most beszélni veled, tíz perc múlva indulunk dolgozni. Délután visszahívlak!-szólt bele Maddie miközben a sminkjét igazgatta.
-De várj ez nagyon fontos! És szólj Dáriának is, neki is hallania kell!-szóltam neki,és abban a pillanatban felbukkant Ria egy nagy áfonyás pitét majszolva.
-Sziasztok!-intett bele Harry is a kamerába, a lányok pedig értetlenkedve kérdezték, hogy mégis hogy kerül ide hozzám, és miért nem szólt senkinek, hogy ideutazik.
-Ez  egy hosszú történet, és ha sietnetek kell dolgozni, akkor most inkább koncentráljunk a lényegre.-mondtam, és gyorsan felvázoltam nekik is a helyzetet.
-Nem hiszem el, hogy eddig ez nem jutott az eszünkbe!-csapott a homlokára Maddie.-Már ma a kezembe akarom tartani azt a felvételt és kideríteni mi is történt valójában. Csak attól félek, hogy ha ezekután mégsem történt semmi, és tényleg a mi hibánk volt az egész, akkor csak feleslegesen áltatjuk magunk.
-Abigél miért vannak ilyen gonosz gátlástalan emberek a világon?-biggyesztette le az áfonyától maszatos száját Ria.-És ha ez igaz, akkor miért hazudtak nekünk? Miért akarták, hogy szakítsunk Zayn-ékkel?
-Szerintem ennek semmi köze a droghoz.-gondolkodott Harry.-Egyszerűen veletek akarnak lenni, és kapóra jött ez a szituáció.
-Ezen ráérünk később tanakodni. De jegyezzétek meg, Pierre a garázsba helyezte a kamera konzolját. Valami szekrényről beszélt a sarokban. Legyetek ügyesek és azonnal hívjatok ha meg van.-búcsúztam el tőlük és reméltem, hogy sikerrel járnak.
-És velünk mi lesz?-kérdeztem Harry-től.
-Este haza kell repülnöm, de addig mienk a nap. Megnézem a fotózásodat, késődélutánt pedig elmehetünk egy kis olasz romantikázásra.-búgta a fülembe, és pletykák ide vagy oda, végülis még hálás is lehettem nekik, hogy miattuk Harry-vel tölthettem a napot.

***

Maddie:

-Akkor beszéljük meg a tervet.-pattogott izgatottan az irodában Dária, miután megkönnyebbültem értesültünk Kate-től, hogy Victorék ma nem jönnek be a munkahelyre, mert más feladatot adott nekik, és egy iratot kell vidékre vinniük. Igazán kapóra jött ez nekünk, mert így nyugodtan felkészülhettünk a délutáni akciónkra.
-Tehát ketté kell válnunk. Remélhetőleg a garázs a kertből nyílik, úgyhogy egyikünk bemegy Victor-ékhoz, és feltartja őket, hogy még véletlenül se jusson eszükbe épp akkor autóba ülni, a másikunk pedig bejut a garázsba, letölti a telefonjára az összes felvételt, és minél hamarabb eltűnik a helyszínről, mielőtt bárki is észre venné.
-Azt hiszem egyértelmű a munka felosztása.-nevetett.-Ha én mennék a garázsba, egy év alatt sem végeznék, amennyire nem értek a technikai kütyükhöz, a végén még véletlenül kitörölnék mindent.
-Jól van, akkor megyek én, neked meg csak valami jó ürügyet kell kitalálnod, hogy miért mész át hozzájuk.
-Az menni fog. Majd össze-vissza beszélek, ne félts.-mosolygott, és ebben biztos is voltam.
-Szerinted szóljunk Louis-éknak?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne belerángatni őket. Ha rosszul sül el, és kikerül a netre, hogy részt vettek egy rablásban, nem tenne jót a hírnevüknek.-mondta, és valóban igazat kellett neki adnom.
 Ez most a kettőnk feladata, a kettőnk problémája, Dáriáé és az enyém, kettőnknek kell megoldani. 
Úgy beszéltük meg, hogy munka után várunk egy kicsit, és körülbelül hatkor kezdünk, mert addigra biztosan hazaérnek már a fuvarozásból.
-Maddie, én nagyon félek!-mondta, amikor elérkezett az idő, és már az utcájukban voltunk. Ahogy ránéztem, a térdei valóban reszkettek egy picit a piros szoknyája alatt, idegesen csavargatta a vastag hajfonatát.
-Minden rendben lesz. Te csak bemész, előadsz egy sztorit, hogy mennyire egyedül érezted magad, és imádkozol értem, hogy be tudjak jutni és megtaláljam a készüléket. Ennyi az egész.-mondtam, persze közben az én vérnyomásom is az egekben volt, az arcom pedig kipirult, mint általában, amikor ideges vagyok.
-Amikor átbújtam a kerítés alatt, és bennt vagyok a kertben, akkor csöngess be hozzájuk. Én pedig ahogy kész vagyok írok egy sms-t, és lépj le te is olyan gyorsan ahogyan csak tudsz!-adtam ki az utasításokat, Dária pedig jó erősen megölelgetett, és sok sikert kívántunk egymásnak.
 Természetesen nem kalkuláltuk bele, hogy amikor bemásztam a kertbe, rögtön beindult a riasztórendszer és olyan hangosan kezdett csipogni, hogy be kellett fognom a fülem. A szivem is majd kiugrott a helyéről, hogy már majdnem az elején elrontottuk az egészet egy ilyen bakival. A falhoz simultam, hogy ne vegyenek észre, és onnan hallottam, ahogy Victor kiront az utcára.
-Mi folyik itt?
-Jaj ne haragudj, valószínűleg én indítottam be a riasztórendszert, fogalmam sincs hogyan.-hallottam meg Ria hangját, ahogy a legjobb tehetségével igyekezett kivágni magát.-Bejöhetnék hozzátok?
-Természetesen! Guillaume biztosan örülni fog neked. Csak már megijedtünk, hogy valaki be akar törni, de akkor csak te voltál.-mondta, majd becsapódott mögöttük a bejárati ajtó. Bennt voltak már a házban. Tiszta volt a terep. Oda futottam a garázshoz, aminek az automata ajtaja félig le volt engedve, körülbelül egy félméteres hely volt a föld között. Kulcs híján pedig kénytelen voltam hasalva behúzódzkodni. 
Igazából utáltam ezt az egészet, ha nem a szerelmem függne rajta, tuti fix, hogy nem lopkadnék, meg csúsznék a földön, mint valami kommandós, de nem volt más választásom.
 Bennt sötét volt, a telefonommal kellett világítanom, hogy megtaláljam a villanykapcsolót, közbe pedig nagyon kellett figyelnem, hogy nehogy véletlenül hazaérjek a Renault Lagunához, beindítva egy újabb riasztást. Amikor sikerült fényt varázsolnom, beletelt egy kis időbe amíg kiszúrtam az egyik sarokban a kis eldugott szekrényt. Komolyan úgy éreztem magamat, mint a sorozatokban ahol a főszereplőknek meg kell szerezniük valamit, de a valóságban ez nagyon idegölő volt, jobb szeretem a képernyőn keresztül végigizgulni a fejleményeket.
 Gyorsan elővettem a telefonom zsinórját, csatlakoztattam a kis szerkezethez. Először nem akarta elfogadni, valószínűleg itt lett volna az a pont, ahol Ria bepánikol, de pár gombnyomás után végre elindult az adatok átvitele. Húszperc után már az idegroham szélén álltam, mert még mindig volt egy kicsi, és az egész folyamat borzalmasan lassan haladt. Már csak egy perc volt hátra, amikora telefon pittyegni kezdett, és lélegzetvisszafojtva olvastam Dária üzenetét.
SOS! Nem tudtam tovább feltartani Victor-t, kajáért akar menni, minket meg kettesben hagyni. Most indul! Azonnal tűnj el!!!!
 De nem hagyhattam abba a másolást pont most a cél előtt, remegve vártam végig a maradék félpercet, majd gyorsan kirántottam a zsinórt.
 És ekkor meghallottam a lépteket. Bármelyik pillanatban ideérhet, benyithat a garázsba és akkor itt talál engem. Nem volt már időm elszaladni, nem tudtam volna kijutni a házból anélkül, hogy észre vesz. Gyorsan beugrottam a szekrény aljába, és magamra zártam az ajtót, éppen jókor, mert a következő másodpercben megjelent. A kulcslyukon keresztül figyeltem, ahogy kinyitja a kocsija ajtaját és beindítja a gázt, levegőt se mertem venni.  Amikor végre kihajtott, óvatosan megeredtem én is, hogy ki tudjak még slisszolni a nyitva maradt kapun, anélkül, hogy beriasztana. 
 Végre kinnt voltam az utcán, el se hittem, hogy sikerült a küldetés.
Győzelem!-írtam Riának, és alig vártam, hogy megnézhessem a szerzeményeket.







2012. április 20., péntek

45. Fejezet~Bingó!

Abigél:




 Tina és Leo intézték az ügyeimet és segítettek mindenben Milánóban. Negyven körüli vidám, mosolygós, pörgős olasz házaspár voltak, természetesen hatalmas befolyással a divat világában. Ők mindenkit ismertek, mindenről pontosan tudtak, úgyhogy ők menedzserelték az itteni  lépéseimet, hogy mit hogyan csináljak, hova menjek és persze elláttak egy csomó jó tanáccsal.  Hiányzott már picit ez az atyáskodás, anyáskodás és nagyon hálás voltam nekik, hogy ebben a kemény és gátlástalan szakmában segítséget nyújtanak nekem már az első munkámnál. Csak sejtettem, hogy nem ilyen kedvesek és támogatóak minden modell lánnyal, és talán közre játszott az is, hogy Harry Styles-t mondhatom a barátomnak, valamint valami okból különös szimpátiával viseltettek irányomban. 
  Tegnap mosolyogva közölték velem, hogy a sok fotózás és munka után végre egy kis lazítás következik, hiszen  elvisznek magukkal egy bankettre, ahol mindenféle gazdag ember gyűlik össze a világ különböző tájairól, fotósok, üzletemberek, újságírók, rendezvényszervezők.
-Légy kedves és elbűvölő, igyekezz jó benyomást tenni, és minél több kapcsolatot teremteni. Sohasem tudhatod, ki fedez fel.-látott el jó tanácsokkal Tina.
-Meg persze érezd jól magad, holnaptól újból vár a munka, jó lesz egy kis bulizás.-veregetett hátba Leo is, aki általában mindig az élet napos oldalát nézte, tipikus olasz férfi volt. Többek között ez fogott meg az mediterrán életstílusban, ez a hangos, laza, optimista hozzáállás, ami feldobta az ember napját.
-Igyekszem mind kettőtök tippjeit megfogadni.-mosolyogtam, de közben a gondolataim már messze repkedtek. Először is ki kellett találnom mit vegyek fel estére, ami csak a kisebb probléma volt ahhoz képest, ami otthon, vagyis Londonban folyt. Hát nem meg mondtam a lányoknak, hogy legyenek jók? Erre fel, egy hét sem telik el, és máris áll a bál. Miután telefonáltam velük, Harry-vel majdnem egy órán keresztül tanakodtunk skype-on, hogy mégis mitévők legyünk, de sajnos semmi használhatóval nem sikerült előállnunk, sőt össze is kaptunk egy kicsit, mert ő a fiúk, én pedig Maddie-ék pártját fogtam inkább, és ebből akadt egy kis félreértés.  Természetesen mindketten azt szeretnék, ha együttmaradnának és minden szép véget érne, de ő még mindig neheztel a lányokra, hiszen ő látta meg őket aznap este a bárban, és ez meghatározta a hozzáállását a dolgokhoz, nekem pedig szent meggyőződésem, hogy itt valami bűzlik, és a barátnőim valójában semmi rosszat nem csináltak. Úgyhogy elég csípős hangulatban váltunk el egymástól, ami egy picit rányomta a bélyegét a kedvemre. De végül a sok napfény, az olaszkávé, meg a ropogós pizza ( amit természetesen titokban fogyasztottam el, mert elvileg a fotózás alatt diétáznom kéne) jobb hangulatra derített, és lelkesen készültem az első milánói kiruccanásomra. Krémszínű ruhát vettem fel egy sötétkék blézerrel és pántosmagassarkúval, hajamat behullámosítottam,  és így csak a vállamig ért.
-Jó estét kedvesem! Nagyon csinos vagy ma .-köszöntött Leo, aki szintén nagyon kitett magáért a sötétszínű márkás öltönyében.
-Mosolyt fel és szórakozz jól!-biccentett Tina is, aki egy földig érő okkersárga ruhát viselt, dús haját egy hatalmas kontyba fogta a feje tetején.-Koccintsuk egy kis pezsgővel, aztán bemutatunk egy-két ismerősünknek.
 A hely nagyon elegáns volt, mindenfele szmokingos pincérek rohangáltak, italokat és kis falatnyi ennivalókat szervírozva, a színpadon állandó élő produkció folyt, a hófehér asztaloknál pedig kiöltözött emberek csevegtek egymással. Sajnáltam kicsit, hogy a többiek nem lehetnek itt velem, de legfőképpen Harry hiányzott volna az oldalamról. 
Tináék egy rakat emberhez odavezettek, és igyekeztem a legjobb oldalamat mutatni, bár soha sem volt az erősségem az idegenekkel való beszélgetés, és nemegyszer kívántam, hogy Dária mellettem legyen és az állandó nevetgélésével oldja az helyzetet. Mindenki kérdezősködött a modellkedésről, hogy mióta csinálom és mit szeretnék elérni vele, hogy hogy tetszik Milánó, de természetesen a One Direction és Harry neve is többször fölmerült, főleg a fiatalabbak körében.
-Ő itt egy nagyon híres francia üzletember, rendezvényszervezői cége van, és nagyon sok híres összejövetelen ő intézi a zenét.-súgta a fülembe Leo, ahogy egy kicsit kopaszodó bézsszínű mellényt viselő férfihoz kalauzolt, akin már távolról látszott, hogy a sokadik poharát dönti le, hangulata pedig oldott volt.
-O Leo és Tina! Milyen jó látni titeket!  Remélem élvezitek a fellépő énekeseket.
-Remek előadások, mint mindig Pierre!-mondta Leo.
-És kihez van szerencsém?-fordult felém.
-Abigail, ő itt Pierre Bacquet, Pierre ő itt Abigail Schmidt feltörekvő magyar modell, most itt dolgozik nálunk, nemrég érkezett Londonból, ez az első igazi  munkája.-mutatott be Tina, és egy pillanatra elgondolkoztam a vezetéknevén. Bacquet...Ismerősen csengett a hangzása, de egyenlőre nem ugrott be honnan.
-Ó egy új modell!-karolt át, és meglepett a közvetlensége.-Jöjjön igyon velem egyet az első állására.-mondta, Leo pedig biztatóan bólintott, hogy menjek csak, tehát vele tartottam. Tele töltött két borospoharat, és leültünk egy asztalhoz.
-Azt mondta Londonból érkezett?
-Igen, igen. A barátnőimmel ott töltjük a nyarat, csak hát nekem közbe jött ez a lehetőség.
-London, London...-merengett, és megcsapott a borszagú lehelete.-Nemrég vettem ott egy szép nagy házat, és a fiam most utazott oda.  Az én Victor-om nagyon botrányosan tud viselkedni, remélem maga nem szokott kétes ügyletekbe keveredni, nem szép dolog.-és ekkor ebben a pillanatban rájöttem, honnan ismerős ez a név, és a hirtelen felismeréstől majdnem elejtettem a poharat. Victot Bacquet! Hát persze. Meg az ő gazdag francia papája.
 Képtelenség volt elhinni, hogy annak a srácnak az apjával borozgatok épp Milánóba, aki éppen hatalmas botrányba keverte Londonba a legjobbarátnőimet, hihetetlen volt, de mégis igaz.
-Nem nem szokásom.-mosolyodtam el, ahogy összeszedtem magam a meglepettségemből.-De mégis mi rosszat tett a fia?-kérdeztem, hiszen tudtam, hogy Pierre eléggé spicces állapotban van ahhoz, hogy nem veszi tolakodásnak a kérdésemet.
-Hát a kábítószer! Az rontotta meg. Múlt évben majdnem börtönbe került, úgy mentettem meg az utolsó pillanatban. Az én hírnevemmel játszik, nem engedhetem meg, hogy bemocskolja a nevemet. Pedig okos fiú lenne, meg hát művelt is, kiváló politikus válna belőle. Nemrég elvonókúrán volt, azt mondta megváltozott, és leállt a szerekkel, a jövőjére akar koncentrálni. Ezért vettem a londoni házat, hogy egy kicsit kitisztíthassa a fejét, és kimozdulhasson az egyik barátjával.-mesélte, és a sok ital annyira a fejébe szállt, hogy nem is fogta fel, milyen intim és kényes információkat ad ki egy olyan idegen lánynak, akiről nagyjából semmit nem tud, és még csak pár perce ismerte meg. De nem állhattam le a kérdezősködéssel, jó nyomom haladtam az igazság felé.
-És úgy gondolja most már végleg jó útra tért?
-Akkor csavarodott be, amikor egy éve meghalt az édesanyja, én is rászoktam az italra.-kuncogott keserűen.-Szívből remélem, hogy meggyógyult az én kis fiacskám, de nem bízok benne teljesen. Elárulok egy titkot.-hajolt közel a fülemhez.-Bekameráztattam a házat, így le fogom tudni ellenőrizni minden lépését.-suttogta.
 Bingó! Hirtelen összeállt a fejembe a kép, Victor és az ő drog problémái, a befolyásolható Guillaume, a vizes pohár, és az emlékezet kihagyás. Egy pillanatleforgása alatt végigpörgettem a fejembe a lehetőségeket, és tudtam, hogy az egyetlen esélyem a bizonyíték megszerzéséhez, ha mégjobban Pierre bizalmába férkőzök, és megszerzem a kamera felvételeit.

***

Harry:

  Fáradtan és rosszkedvűen értem haza este az edzőteremből, Abbie-vel csúnyán váltunk el, és amúgy is minden a feje tetejére van itt állva. Liam-ék rosszul vannak, Dáriáék szintén, a barátnőm messze van, a hűtőmben nincs semmi ehető, Louis pedig nem ért rám.
 Gyorsan leakartam feküdni aludni, de nem jött álom a szememre, órákig vergődtem, majd mérgesen felkapcsoltam a villanyt, bekapcsoltam a számítógépem, és úgy döntöttem jobb híján válaszolgatok egy-két rajongónak és megnézem mi történik a nagy világban. De nem volt jó ötlet. Az első kiírás amit megláttam ez volt: Harry barátnője is az öreg férfiakra bukik?-olvastam, és azonnal rákerestem a címre.  Egy csomó ma este készült kép jelent meg, amin Abbie mindvégig ugyanazzal a korosodó férfival beszélget, borozgat, pezsgőzik, bizalmasan sutyorászik, nevetgél, majd ami a legjobb, közösen hagyják el a bulit. Legszívesebben földhöz vágtam volna a gépemet, és azonnal el rohantam volna a reptérre, hogy odautazhassak...

2012. április 18., szerda

44. Fejezet~Elfelejtett Emlékek

Dária:




 -Azonnal beszélnünk kell Giullaum-ékkal!-sipítoztam a taxiba Maddie-nek.-Nem is tudom, hogy gondoltunk, hogy egyszerűen csak ideállíthatunk, és megúszhatjuk a teniszezést mindenféle balhé és hazugság nélkül.
-Félek az igazságtól!-merengett ki az ablakon Maddie.-És félek, hogy elvesztjük őket, hogy elvesztem saját magamat.-tette hozzá olyan halkan, hogy alig értettem.
 Egy nap alatt teljesen felfordult az idilli életünk, felborult minden és a legrosszabb az volt, hogy mi sem értettünk semmit. Az utolsó emlékeim tegnap estéről voltak, amikor már kezdett már későbbre járni, legalább ötször eldöntöttük, hogy na most már aztán ideje hazamenni aludni, hiszen a a megérzésem is az súgta, hogy elég volt ebből, mert egyértelművé kezdett válni, hogy ők többet akarnak tőlünk puszta baráti-munkatársi viszonynál és bármennyire is kedvesek meg viccesek voltak, nekünk ehhez nem fűllött a fogunk. De végig csak marasztaltak minket, újabb koktélokkal halmozva el minket. Mikor éppen kimentek mosdóba, Maddie-vel elhatároztuk, hogyha vissza jönnek, akkor már ténylegesen elbúcsúzkodunk tőlük, de még előtte lehajtottuk a vizespoharukat, hogy egy kicsit kitisztítsuk a fejünket indulás előtt. Innentől már zavaros a kép, Victorék valami miatt nagyon kiborultak, hogy ittunk a poharukból, Maddie nevetve igyekezett őket csitítani, hogy de hiszen ez csak víz, ám én ekkor már csak a hely bordó és arany színkavalkádját láttam összefolyni a szemem előtt. 
 És akkor megtörtént a katasztrófa, reggel mellettük ébredtünk. Ott voltunk a házukban, az ágyukba és hiába szedtem össze magamat, hiába koncentráltam minden egyes idegszálammal az éjszakára, nem emlékeztem semmire. Mintha egy feketelyuk tátongott volna az emlékezetemben. Megijedtem. Megijedtem saját magamtól, hogy már magamba sem tudtam bízni. Kapkodva, a hisztériás roham szélén állva kapkodtuk össze Maddie-vel a cuccainkat, és lopóztunk ki a házukból, amíg a franciák még aludtak. De nem volt sok időnk tanakodni, mert már ígyis késésben voltunk a megbeszélt teniszről, s kénytelenek voltunk úgy dönteni, hogy összeszedve magunkat elmegyünk a meccsre, és utána kiderítjük az igazságot amilyen hamar csak tudjuk, ám nem kalkuláltuk bele, hogy Zayn-ék már most magyarázatra várnak, és bármennyire is szerettem volna megnyugtatni, az ölébe fészkelni magamat, elmondani neki, hogy mindennél jobban szeretem és nem történt semmi. De nem tudtam... 
 Amikor végre odaértünk Victor apjának hatalmas rezidenciája elé, ami inkább hasonlított egy francia kastélyhoz, mintsem két tinidzser fiú nyári szállóhelyéhez, remegő kézzel nyomtuk le a csengőt.
-O hát máris hiányoztunk nektek?-nyitott ajtót Victor hatalmas vigyorral az arcán.-Csini a szerkó!-mérte végig az edzőcuccunkat.
-A tied meg egy kicsit hiányos.-vágtam rá, hiszen a mindössze egy szürke boxert viselt.
-Tegnap ez egyikőtöket sem zavarta!-nevetett.
-Na jó ez egyáltalán nem vicces. Ezt te most komolyan élvezed?-háborodott Maddie is. Úgy látszik egy kicsit elszégyellte magát, mert csöndbe beinvitált minket a hatalmas márványkővel borított konyhába, ahol Guillaume éppen isteni nyugalommal kanalazta a müzlijét, és gyorsan magára kapott egy nadrágot és egy világoskék inget. Guillaume-on sötétzöld köntös volt, szőke haja kócosan meredt az égnek.
-Nahát nahát visszatértetek!-üdvözölt ő is minket, és nem tudtam eldönteni, hogy a a szeme furcsa csillogása, vajon annak tudható be, hogy örül a jelenlétemnek, vagy valami egészen másnak. Félelemnek? Mégis mitől félne pont ő?
-Muszáj tudnunk, hogy mi történt tegnap este!-tértem rögtön ujjaimat tördelve a lényegre, nem akartam tovább húzni, ezt a kínos beszélgetés.
-Hogy tegnap este?-nyammogott Guillaume két falat között.-Hát tudod együtt voltunk a bárban, aztán kicsit kiütöttétek magatokat, feljöttetek hozzánk ésatöbbi.-hadarta le, és látszott rajta, hogy igyekszik minél hamarabb túllenni ezen az egész témán.
-Mégis mi az az ésatöbbi? És mi a fenéért nem emlékszünk mi semmire?-kezdte elfeszíteni a türelmet Maddie, aki fel alá járkált, még mindig a teniszütőjét szorongatva.
-Nyugi, nyugi.-csitította Victor.-A csóknál tovább nem mentünk, nem akartunk még nagyobb bajba keveredni a szupersztáraitokkal, bár nem lett volna az ellenetekre. És az hiszem betett nektek az utolsó pohár erős ital, amit a mi poharunkból döntötettek le ugyebár.
-Azt hittük víz volt.
-Hát tévedtetek.-nézett jelentőségteljesen Guillaumra, és végig az volt az érzésem, hogy valahogy nem a teljes igazságot halljuk.
-Egy csók...-keseredtem el teljesen, és bár örülhettem, hogy más nem történt, már ennek a tudata is teljesen összetört. Sohasem csaltam meg még s senkit, ez nem az én terepem. Én a rózsaszín, édes tündérmeséket a szeretem, az örökké tartó szerelmet meg a happyendet. Én nem szeretek hazudni, embereket megbántani, fiúk szívével játszani. Ez nem én vagyok, ez nem  Dária.
-Sajnáljuk, ha megbántátok, mi nem akartunk semmi rosszat.-mondták, és nehéz volt akárcsak magam elé képzelnem, ahogy én Guillaume, Maddie pedig Victor szájában csüng. Egyszerűen hihetetlen.
-Viszont nekünk lassan indulni kell dolgozni. Jöttök velünk ti is?
-Kicsit később megyünk be, van egy-két elintézni valónk.-közölte borúsan Maddie, és ugyanazt a hitetlenkedést láttam rajta, amit saját magamba éreztem.
-Hát jól van, sok sikert a barátaitokhoz. Hívjatok, ha szükségetek van ránk.-próbáltak kedvesek és megértőek lenni, de jelen pillanatban ez nem sokat lendített a helyzetünkön.
-Hát ezt mesésen elszúrtuk.-fakadt ki Maddie, amint kitettük a lábunk abból az elátkozott házból.
-Bravó, bravó! Hogyan szúrjuk el tökéletes kapcsolatunkat, anélkül, hogy egyáltalán el akartuk volna példa pompás megtestesítői vagyunk. Mégis mihez kezdjük? Hogy állítsunk oda hozzájuk?
-Sziasztok srácok, kiderítettük, hogy tegnap smároltunk, meg ott aludtunk az új francia munkatársainknál, ja és mindebből mi semmire nem emlékszünk, úgyhogy nem kell haragudni. De amúgy nem rajtunk múlt, hogy nem történt köztünk más is.-mondta keserűen Maddie, és valóban irónikus volt.
 Végül felhívtuk Abigélt, aki elmesélte, hogy tegnap este mi történt a webkamerán, hogyan hallották meg a fiúk Harry élménybeszámolóját, és hogyan döntötték el, hogy átjönnek hozzánk. Mi pedig kifejtettük neki ezt a hatalmas zavaros botrányt, amibe belecsöppentünk, hiszen ő is találkozott annak idején Victor-ékkal, tehát pontosan tudta kikről van szó.
-Drágáim nyugodtjatok meg, biztosan van erre valami megoldás.
-Na mégis mi? Zayn helyében olyan nagy ívben dobnám ki sajátmagamat, hogy a lábam se érné a földet, és ezért egy pillanatra se hibáztathatnám.
-Nekem akkor sem stimmel valami. Ez az egész emlékezetkihagyás nagyon gyanús.-filózott.
-Ja, jótanács, ne idd le magad a sárga földig idegen fiúkkal.-szólt Maddie, és valóban igaza volt.
-Nekem most muszáj mennem, kezdődik a fotózás, de beszélek Harry-vel és kitalálunk valamit. Legkésőbb holnap reggel jelentkezem, mert este egy bankettra vagyok hivatalos.-mondta, majd letette a telefont.
 Ezúttal pedig Niall számát tárcsáztam.
-Niall, muszáj beszélnünk! Átmehetünk hozzád Maddie-vel, mondjuk most azonnal?
-Jézusom, megijesztessz. Jól vagy?
-Hát nem igazán mondhatnám. De mindent elmesélek majd.
-Úgy volt, hogy Heather-rel állatkertbe megyünk, de természetesen át rakom későbbre, ha fontos.
-Ne, akkor felejtsd el. Nem akarunk a terhedre lenni.
-Ne hülyéskedj Dária, ez nem is kérdés. Várlak nagyon!
-Köszönöm! És megtennéd, hogy áthívod Louis-t? Jó lenne, ha ő is ott lenne.
-Persze, persze. Zayn-ék is jönnek ugye?
-Nem, de majd meglátsz mindent.-mondtam neki, és már el is indultunk feléje. Körülbelül egyszerre érkeztünk meg Niall-hoz a lihegő Louis-sal, aki a kockás pizsama nadrágját viselte.
-Csajok Niall mondta, hogy vészhelyzet van, rohantam ahogy tudtam!-nézett ránk kérdően, megölelte Maddie-t, majd az én karomat is megszorította biztatóan. Mind a négyen bevonultunk az otthonos nappaliba, és levetettük magunkat a szőnyegre.
-Könyörgök, kérlek ne utáljatok minket nagyon, ha most elmesélünk mindent!-bújtam oda Niall-höz, és kihasználtam az alkalmat, ahogyan védelmezően átkarolt és a mellkasára szorítottt, talán már nem fogja ezt tenni, ha megtudja, mekkora egy szemétláda voltam az egyik legjobbarátjával, aki valószínűleg most összetörten kóvályog valahol. Miután szipogva előadtuk nekik az egészet az elejétől a végéig, legnagyobb meglepetésünkben Louis hatalmas nevetésben tört ki.
-Hát ez jó! Azt hittétek, hogy át tudtok verni? Hogy be tudjátok etetni a nagy Louis Tomlinson-nal ezt a lehetetlen sztorit!-gurgulázta.-Na hol van a kamera?
-Lou nincsen semmi kamera!-nézett rá komolyan Maddie.
-Lányok, komolyan jó színészek vagytok mind a ketten.-karolt bele Maddie-be.
-De Louis tényleg nincsen itt egy rohadt kamera sem, bár lenne. De ez most tényleg nem vicc.-állt a sírás határán Maddie is. Beletelt pár percbe, amíg sikerült meggyőznünk, hogy tényleg nem az ő megviccelésükről van szó.
-Hát akkor ebben az esetben ez nagy szívás.-jelentette ki.-Tudjátok egyszer amikor én is többet ittam a kelleténél a doncasteri reptéren ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda, úgyhogy át tudom érezni a helyzetet.
-Ja, természetesen azzal a különbséggel, hogy te azzal az akcióddal, nem törted össze senkinek sem a bizalmát.-mondta halkan Niall, és láttam rajta, hogy magába küszködik azzal, hogy kinek a pártjára álljon.
-Dária, tudod, hogy te vagy a legjobbarátnőm, és mindkettőtöket nagyon szeretlek csajok, de Liam-nek és Zayn-nek nagyon nagy fájdalmat okoztatok most, és ők is a legjobbarátaim.  Muszáj lesz ezt valahogy helyre hoznotok.-ölelt meg végül, és már nem bírtam visszatartani a könnyeimet, összevissza pottyogtattam szegényke polóját.

***

 Liam:


  Ott álltunk a lányok irodájában, szemtől szembe a két francia fiúval, akiknek a saját szájából akartuk hallani a történetet. Abigélen, és Harryn keresztül tudtuk meg, hogy kik is azok a titokzatos alakok, akiknél az éjszakát töltötték a barátnőink, és minekfolytán Maddie és Ria azóta sem kerültek elő, Zayn-nel úgy döntöttünk legalább velük beszélünk. Nem érdekelt már, mennyire fog fájni, amit mondani fognak, nem érdekelt már semmi, egyszerűen csak tisztán akartam látni, mert ez az értetlenség és semmittudás megőrjített.
 Nem kellett bemutatkoznunk nekik, az első pillanatban levették, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Márkás öltöny viseltek, és az egész megjelenésükből sugárzott a gazdag francia sikk.
 A világosbarna, magabiztos srác mesélt, egyértelmű volt, hogy kettejük közül, ő a vezéregyéniség, a másik szőke hajún látszott, hogy a pokolba kívánja ezt az egészet és feszélyezi őt a jelenlétünk. Valami  régi ismerettségről, meg elhagyott kulcsról zagyvált először, majd a bárról meg alkoholról és arról, mennyire sokat ittak a lányok, és nem merték őket egyedül hazaengedni, ezért gondolták, hogy inkább, aludjanak náluk,  hogy a lányok megcsókolták őket, és nekik kellett leállítaniuk, mert természetesen ők tudták, hogy itt vagyunk mi.
 Egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha egy politikus próbálna meggyőzni a lehengerlő beszédével, majd szépen lassan tudatosultak bennem a szavai és éreztem ahogyan átjárja a mellkasomat a fájdalom.
-Nem hibáztathatjátok  őket. Ők csak két fiatal, aranyos lány akik hirtelen belekeveredtetek a ti sztárságotokba, ebbe az egész felhajtásba, amihez nekik semmi közük nincs. Mindig csak a ti árnyékaitok lesznek. Dária még tizennyolc sincs, még szinte gyerek-szólalt meg először a szőke.
-Mindenhova rajongók követik őket is, csomó utálatot kapnak, és el kell viselniük mindent ami ezzel jár, talán túl hamar jött ez az egész nekik, és ti sohasem tudjátok majd nekik megadni azt a nyugodt, normális kapcsolatot, amire szükségük van. Ti nem tudjátok...-vette át a szót megint a másik, aki már kezdett olyan szinten irritálni, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egyet.
-Csupán annyit kértünk, hogy meséljétek el a tegnap estét, nem pedig, hogy oktassatok ki minket a párkapcsolatunkról.-szólt Zayn ingerülten.
-Ahogy gondoljátok, kész öröm volt megismerni titeket!-vetettek véget a beszélgetésnek, mi pedig elhagytuk az épületet amilyen gyorsan csak tudtuk.
-Szerinted igaza volt?-kérdeztem Zayn-től.
-Szerintem egy beképzelt pöcs.-felelte, de pontosan láttam a szomorú szemein, hogy ő is ugyanúgy elgondolkozott a szavai jelentőségén, mint én. Talán tényleg, nem azt adjuk Maddie-éknek, amire szükségük lenne...




-



2012. április 16., hétfő

43. Fejezet~Mess you up

Zayn:



  Amikor tegnap este holtfáradtan végeztünk a munkával, alig vártam, hogy végre befészkelhessem magam a jó meleg ágyamba, és jól kipihenhessem a nap fáradalmait, hogy a holnapi négyes teniszmeccsen a legjobb formámat tudjam hozni, és végre újra láthassam Dária mosolygós szemeit. Kicsit rosszul éreztem magamat, hogy le kellett mondanunk az esti vacsorát, de sajnos ez a szupersztárság nem csak mindig a láblógatásról szól, igenis meg kell érte dolgozni. Hazafelé beugrottunk Harry-hez, mert ott felejtette a stúdióban a pulcsiját, és mivel úgyis útba esett a lakása, gondoltuk beadjuk neki. Már éppen azon voltunk Liam-mel, hogy hangtalanul a szobájába lopózzunk, és jól megijesszük, ám megütötte a fülünket, ahogy Abbie-vel webkamerázik, és Dáriáékról mesél valamit. Tisztán hallottunk minden egyes szót, és egyszerűen nem akartam hinni ennek az egész történetnek. Ledermedve álltunk ott az ajtóba és láttam, ahogy Harry és Abbie a számítógép túlsó felén észreveszik a jelenlétünket. Nem kellett oldalra néznem, anélkül is tudtam, hogy Liam kiborult, mindig is nehezen kezelte az ilyen helyzeteket.
-Liam, Maddie szeret téged, Dária is szeret engem. Ők sem féltékenykednek minden egyes rajongóra aki csókolgatnak minket, meg feleségül akar jönni hozzánk, igazán nincsen abban semmi, ha nekik is vannak más barátaik. Biztosan meg tudják magyarázni.-próbáltam optimistán látni a helyzetet. Már egyszer majdnem elvesztettem Dáriát, pont egy hasonló félreértés miatt, amiben én voltam a hülye és nem akartam, hogy ez mégegyszer előforduljon, mert talán akkor már nem kapnék egy harmadik esélyt.
-Fogalmam sincs, hogy milyen fiúkkal voltak, de ismerem a barátnőimet és biztos vagyok benne, hogy soha nem csalnának meg titeket. Higgyétek el.-bólogatott Abbie is a kamerában.
-Igazatok van. Bízom Maddie-ben, bíznunk kell bennünk.-nyugodott le Liam is.-Harry mikor láttad őket, hány órája?
-Hát ez már bőven két órája volt, biztosan hazaértek már.
-Akkor az lesz a legjobb, ha átmegyük hozzájuk, és megbeszéljük ezt az egészet.-hoztuk meg a döntésünket. Ám nem kalkuláltuk bele, hogy egy teljesen üres lakás fogad minket. Se Dária, se Maddie. 
 Leültünk a kanapéra, és magunkhoz vettünk egy doboz vaníliásfagyit amit a hűtőjükbe találtunk, és vártunk. Teltek a percek, órák már, éjfél is bőven elmúlt, de csaknem jelent meg senki.
-Egyszerűen nem hiszem el. Hol a francba lehetnek?-fakadt ki Liam. És bármennyire meg akartam nyugtatni, egyszerűen nem tudtam mivel. Igazából semmi kedvem nem volt beszélgetni, nem is tudtam mire gondolni, úgy éreztem, mintha víz alá nyomtak volna. Utálom a vizet.

“Have you ever been in love? Horrible isn't it? It makes you so vulnerable. It opens your chest and it opens up your heart and it means that someone can get inside you and mess you up.

( Voltál valaha szerelmes? Ugye borzasztó érzés? Olyan sebezhetővé tesz. Kinyitja a mellkasod, a szived és ez azt jelenti, hogy valaki bejuthat, és felboríthat mindent.)-tweeteltem, és reméltem, hogy legalább Ria elolvassa, hazajön és együtt alhatunk el. De nem jött, és hajnali háromkor feladtuk a reményt, hogy itt éjszakáznak, borzalmas gondolatokkal, és görcsölő gyomorral aludtunk el kanapéjukon. 
  Reggel egy pillanatra elhittem, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, de, ahogy kinyitottam a szememet és megláttam magam mellett a nyúzott arcú, karikás szemű Liam-et, rá kellett döbbennem, hogy sajnos nem.
-Na most mihez kezdjünk?-kérdeztem elkeseredetten.
-Az utolsó amit megbeszéltünk velük az a teniszmeccs. El kell oda mennünk, talán eljönnek, és akkor kiderül minden.-mondta, és jobb híján nem is tudtunk volna mást tenni.
A pályán újabb háromnegyedórás várakozás következett, és már éppen amikor kezdtünk teljesen kifogyni a türelmünkből,amikor megjelentek.
-Csak ne támadjuk le őket, mintha mi sem történt volna. Hagyjuk, hogy felhozzák a témát és elmeséljék.-súgtam oda Liamnek.
-De én nem akarok Maddie-vel egy csapatba lenni!
-Nyugi, nekem sincsen semmi kedvem Dáriával, majd leszünk mi ketten együtt.
-Jóreggelt fiúk!-köszöntek bizonytalanul, és láttam Dárián, hogy nagyon feszült. Egyikük sem jött oda hozzánk, hogy megöleljen, vagy megcsókoljon minket, de talán jobb is volt ez így.
-Na drágám készen állsz, hogy jól megverjük őket?-mosolygott rám Dária erőtlenül, és bárhogyan is igyekezte leplezni zavarodottságát, nem sikerült neki.
-Azt hiszem, én inkább Liam-mel szeretnék lenni.-vágtam oda neki komoran, és az elkerekedő szemein láttam, hogy nem érti, hogy mi a bajom, és nagyon rosszul esik neki amit mondok, de nem szólt semmit, csak hangtalanul elfoglalta a helyét Maddie mellett.
-Na akkor kezdjük a játékot!-igyekezte oldani a hangulatot Maddie, és egyértelmű volt, hogy el akarja kerülni a beszélgetést. Elindult az első labdamenet, és szótlanul adogattunk, nem beszélt senki sem, a feszültséget szinte vágni lehetett a levegőben.
-Fáradtnak tűntök srácok, rossz éjszakátok volt?-törte meg végül a csendet Maddie. 
-Ha te azt el tudnád képzelni mennyire!-ütött bele olyan erővel a labdába Liam, hogy kis híján fejbe vágta vele Maddie-t.
-Azért egy kicsit óvatosabban! Nem vagyunk mi profi játékosok, csak gyenge lányok!-lepődött meg Maddie.
-És a ti éjszakátok, hogy telt?-tettem fel a kérdést, de Dária csak lesütötte a szemét.
-Összefutottunk régi ismerősinkkel, nem volt semmi érdekes.-válaszolta Maddie, akinek úgy látszik több lelkiereje volt ebben a szituációban.
-Ó igen?-ütött bele megint egy hatalmas Liam, ezúttal már eltalálva a barátnője lábát.
-Hé fejezd már be, életveszélyes vagy!-kiabált rá.
-Tudod mit, nekem elegem van ebből a színjátszásból!-vágta a földhöz az ütőjét, én pedig csak álltam ott mint egy szerencsétlen fadarab.
-Mi ez az egész?-futott oda hozzám Dária, és már azon volt hogy a nyakamba boruljon.
-Hogy mi ez az egész? Ezt mi kérdezhetnénk tőletek. Az egész éjszakát a házatokba töltöttük rátok várva, ti pedig ki tudja kikkel, ki tudja merre járkáltatok. Most pedig ahelyett, hogy megnyugtatnátok minket és elmesélnétek, hogy mi történt,  ti kértek számom minket. Inkább ne is nyúlj hozzám!-löktem el magamtól, szemei pedig abban a pillanatba megteltek könnyel.
-De Zayn...-kezdte, de hangja elcsuklott a sírástól.
-Madeline mondd el nekünk őszintén hogy mi történt!-lépett hozzá Liam.
-De, de én nemtudom!-sírta el magát ő is.
-Mégis mi az, hogy nem tudjátok?-kiabáltam már én is.-Akkor mégis ki tudja?
-Csak adjatok nekünk egy kis időt! Mindent elfogunk magyarázni.-szedte össze magát Ria, és futólépésekkel indultak el az utca felé, hogy beugorjanak egy taxiba.
-Ha most itt hagysz, akkor én nem tudom, mit csinálok.-mondta Liam, de a lányok már nem hallották. Életemben nem voltam még ennyire összezavarodva, mint ott akkor a teniszpályán. Nem értettem semmit sem...