2. Fejezet~ Hello London!

Maddie:

  ÉÉs megérekeztünk, el sem hiszem hogy végre itt vagyunk Londonban! A júniusi évvégi vizsgák szörnyű napjai, és rengeteg szenvedése alatt mindvégig ez az egyetlen egy dolog éltetett, hogy miután letudtuk a rengeteg tanulást ideérjünk Angliába a lányokkal, és megkezdődjön a végeláthatatlan szórakozásunk.

  Sosem voltunk még ilyen hosszú időre távol otthonról, de most, hogy már betöltöttem a tizennyolcat, ideje egy kis önállóságnak. Dáriácska még csak tizenhét éves, majd vigyázunk rá, bár nem hiszem, hogy pont rám illik az anyáskodó szerep, hiszen legalább annyira benne vagyok minden hülyeségben mint ő. Majd Abigélre hárul a felelősség, vagy én nem tudom, de még mindig ő az hármunk közül, aki leginkább két lábbal áll a földön.

  Ahogy kiértünk a reptérről a szabadba, megcsapott minket a londoni tiszta, picit esőillatú levegő. Dária azonnyomban levágta a hatalmas bőröndöket a földre, és örömében elkezdett pörögni, forogni hatalmas mosollyal az arcán. Balerinacipőjében, és fodros virágos ruhájában most egészen úgy festett, mint egy kislány. Abbie frissen festett szőke hajába belekapott a csípős júniusi szellő, én pedig előkaptam  a fényképezőgépemet, hogy megörökítsem az érkezésünk pillanatát.  Majd megkértem egy arra járó nőt, hogy készítsen rólunk egy közös képet, szoros ölelésbe fonódtunk, és boldogan mosolyogtunk bele a kamerába az első londoni képünk alkalmából.

  A taxival másfél órával később érkeztünk meg a szállásunkra, és hálás voltam, hogy végre leülhetünk valahová, mert a sok ácsorgás után igencsak megfájdult a lábam a tizenöt centis cipellőimben. Arról nem is beszélve, hogy fejenként négy hatalmas bőröndöt, és egy kézipoggyászt kellett felcipelnünk a harmadik emeleti lakásunkba. De hát én azt mondom, ruhákból és cipőkből, inkább legyen mindig több, mint kevesebb, tehát vállalnunk kellett a cipekedést, ha el akartuk hozni az összes kedvenc cuccunkat az útra, amiből mondanom sem kell volt egy pár.

  A kulcsok Abbie-nál voltak, és  amikor végre fordult a zár és kinyílt az ajtó, elénk tárult egy nem túl kicsi, de nem túl nagy, világos, szellős, halványrózsaszínre festett falú barátságos kis lakás. Azonnal beleszerettünk.

-Hát akkor üdv itthon csajok!-mosolygott Abbie, és végre lepakoltunk mindannyian a nappaliban. Azonnal le stippstoppoltunk az ágyainkat, majd el kezdtünk rendezgetni a cuccainkat. Mire mindennel végeztünk, kinnt kezdett besötédedni.

-Éhen halok!-sóhajtott Dária.

-Én inkább innék valamit a megérkezésünk első estéjén!-mondtam én.

  Gyorsan átcseréltük az utazós ruháinkat, mindannyian egy kis koktélruhát vettünk fel. Dária egy tűzpirosat, Abigél egy türkizet, én pedig egy púderózsaszínt, csakhogy mindenkinek meg legyen a kedvenc színe, és készek voltunk belevetni magunkat az éjszakába.