Dária:
Miután az összes vendég megérkezett, és végre letudtuk a munkát az estére, boldogan csatlakoztunk a szórakozókhoz. Hozzáteszem, Maddie elég szépen megúszta a melót, ránk hagyva mindent, de sejtettem, hogy ez a halaszthatatlan sürgős dolga, egy különleges személlyel áll kapcsolatban. Tehát zokszó nélkül végül csináltuk ketten Abigéllel a vendégek fogadását. Fő a barátnői összetartás!
Amikor odaértem a tánctérhez azonnal Zayn utána kezdtem nézelődni, de nem láttam sehol. Mondjuk a majdnem kétszáz ember között, elég könnyen el lehet vegyülni, ugyanis Abust is elég hamar elvesztettem magam mellől. Csak reménykedni tudtam, hogy ő nagyobb szerencsével járt nálam, és megtalálta Harryt. A két londoni gyakornok fiúoz csatlakoztam végül, akik már jó néhány pezsgőt ledöntöttek, és táncolni akartak velem, de én inkább kedvesen elhárítottam ezt a kihagyhatatlan ajánlatot.
-Hát itt vagy!- lépett elő hirtelen a semmiből Niall, és megállt mellettem.-Na élvezed a bulit?-kérdezte kedvesen.
-Soha jobbat!-válaszoltam.
-Hát pedig egy kicsit magányosnak tűnsz. A szőke hajú barátnődet épp most kapta le Harry egy italra, Zayn is téged keresett az előbb, de úgy látszik én voltam a gyorsabb.
Huha. Álljunk csak meg egy pillanatra. Először Niall Horan-nal beszélgetek, aki a hogylétem felől érdeklődik, másodszorra Abigél Harryvel van, és a legszebb harmadik, Zayn engem keres. Hihetetlen...
És ekkor végre megpillantottam Zaynt, ahogy kutakodva nézelődik a tömegben.
-Hát végül ő is megtalált.-válszoltam Niall-nek. Közben Zayn észrevett, rám mosolygott, és elindult felém. Egy pillanatra azt hittem elájulok, nem láttam már semmit, nem hallottam már a sem zenét, sem a hangos tömeget, Niall-ről is elfelejtkeztem magam mellett, csak Zayn egyre közeledő alakját láttam magam előtt. De mielőtt ideérhetett volna, valaki hátulról megragadott, és elvonszolt a terem szélére. A főnök asszony volt, és elég idegesnek látszott.
-Dária, a konyha úszik, és a pincérek nem tudják már győzni a munkát, muszáj lenne egy picit besegítened, a barátnőidet nem találom sehol, te vagy az egyetlen lehetőségem.-kérte, bár ez az egész inkább egy parancsnak hangzott. Hát tessék, még sincs a Földön igazság. Ez is pont a legjobbkor jött, azt hittem felrobbanok, de muszáj volt teljesítenem a feladatot, ha nem akartam ettől az állástól is elbúcsúzni.
Szitkozódva indultam el a konyha felé, és a pokolba kívántam ezt az egész szituációt. meg kellett emberelnem magamat, hogy ne rúgjak bele a falba mérgembe, és azt is csak a drága cipőmre való tekintettel sikerült teljesítenem. Futó lépések zaját hallottam még hirtelen a hátam mögött, és már előre féltem, hogy valaki már megint valami újabb tennivalót sóz a nyakamba, vagy jobbik esetben Abigél csatlakozik hozzám besegíteni. De mire felocsúdhattam volna, a valaki már utol ért, és hirtelen ott találtam magamat két centire Zayn-től.
-Előlem sietsz ennyire?-nézett rám.
-Én? Dehogyis! Csak tudod én itt elsősorban dolgozom, muszáj lesz besegítenem a konyhán.
-Hát pedig az nem a te tereped!-nevetett.-Olyan kedvesen csevegtél Niall-el, és abban a pillanatban amikor megláttál elrohantál, azt hittem nem akarsz velem beszélni. Viszont jutott eszembe, hogy még be sem mutatkoztam neked, Zayn vagyok.
Olyan nevetőgörcs jött rám, hogy még a könnyem is kicsordult.
-Most komolyan, hogy Zayn Malik, a One Direction-ból azt feltételezi, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan hívják, és bemutatkozik nekem?-nevettem továbbra is, láthatólag zavarba hozva őt.
-Azt hittük a többiekkel, hogy nem ismertek minket. Tudod a legtöbb rajongó lány, ha meg lát minket, azonnal el kezd sikítozni, ájuldozni, csókolgatni minket, autogrammot, meg közös fotót kérve. Ti viszont olyan természetesek voltatok..Főleg, hogy nem is vagytok angliaiak.-mondta olyan aranyosan, hogy megint nevetnem kellett. Azt persze nem adtam a tudatára, hogy éppenséggel miatta estem el a Nandos közepén bele a csirkébe, erről nekik nem kell tudniuk. Minthogy arról sem, hogy a nap legalább egyharmadában róluk szoktunk beszélgetni, és róla szoktam álmodozni.
- Hidd el, pontosan tudom ki vagy. Viszont, abban biztos vagyok, hogy te nem tudod az én nevemet.
-Hát abban csak ne legyél olyan biztos! Madline, Daria, vagy Abigail.-kacsinott.
-Jesszusom, te kémkedtél utánuk?-hökkentem meg, és éreztem ahogy megy fel a vérnyomásom, és a gyomrom el kezd a boldogságtól émelyegni.
-Hát igazából a többiekkel muszáj volt utána nézni a neveteknek, mielőtt szóltunk a vezetőségnek, hogy vegyék fel a gyakornokokat is a meghívottak listájára. De még mindig nem tudom melyik is a te neved.
-Én lennék Dária.-mosolyogtam.
-Hát akkor kedves Dária, ideje lenne elvégezni azt a munkát.
-Hát nem tudom ki tartott föl eddig, de már megyek is.
-Én úgy értettem, hogy segítek neked, megcsináljuk közösen.- teljesen ledöbbentem a szavain. Velem akar lenni, és alantas munkákat végezni, csak az én kedvemért?
-Ne viccelj! Nem fog az est sztárja a konyhába rostokolni, és süteményeket pakolgatni egy tálcára a saját buliján.
De úgy látszik nem nagyon hatotta meg miről habogok, mert egy lendülettel betuszkolt a konyhába. Az egész helység teljesen üres volt, a kész sütemények a polcon sorakoztak, arra várva hogy felpakolják őket a tálcákra, és kidíszítsék őket cukormázzal. Most már meg értettem, hogy miért nem megy a munka, ha egyszer minden alkalmazott elszivárgott.
Gyorsan nekiálltunk a cukormázolásnak, meglepően ügyes volt, és én is igyekeztem a legjobb formámat hozni. Közben kérdezgetett, hogyan kerültünk ide, milyen országból is jöttünk, észrevette a tetoválásomat is, ugyhogy elmeséltem neki a madárkás történetünket. Aztán beszélt magáról is, a napjáról meg olyan apróságokról amiket csak olyan emberek beszélnek meg egymással, akik már ezer éve jobban vannak. Minden perc után közelebb éreztem magamhoz, és a térdeim minden alkalommal megremegtek amikor véletlenül hozzám ért. Kinevetett amikor elrontottam a sütemény mintázását, ugyhogy egy gyors mozdulattal összekentem a mázzal az orrát bosszúból.
-Dária, Dária. Rossz emberrel húztál ujjat, ezt még megkeserülöd!-kiáltotta, de még mielőtt elindíthatott volna egy támadást ellenem, egy kifulladt, rémült Harry rontott be a konyha ajtón.
-Te jó ég haver mi történt veled? És hogy kerülsz ide?-kérdezte tőle Zayn.
-Niall szólt, hogy itt talállak meg téged.-nézett rám, de alig értettem mit beszél annyira lihegett. -Abbie velem volt, aztán hirtelen rosszul lett, összeesett és nem tért magához. Mindjárt itt lesz érte a mentő.
-Úristen.-ennyit tudtam nyögni, és mindhárman kirohantunk a konyhából. Mire kiértünk a mentő autó már szirénázva villogott a parkolóban, a tömegben megtaláltam Maddie kétségbeesett tekintetét. Abigélt már behelyezték az autóba, és az utolsó pillanatban beszálltunk mi is mellé Maddie-vel. Életemben nem féltem még ennyire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése