Abigél:
Álltunk hárman a reptéren, egymást kezét szorítva, és tudtuk, éreztük, hogy eddigi életünk legizgalmasabb nyara elé nézünk, és hogy sohasem fogjuk elfelejteni az elkövetkező két hónapot, ami talán majd az egész életünket megváltoztatja. Sokat utaztunk már, külön is, együtt is, de most valahogy más volt, benne volt a levegőben, hogy ezúttal valami rendkívüli fog történni. Dária, és Madléna, akit mindenki csak Maddienek szólít, tízéves korom óta a legjobbarátnőim. Együtt nőttünk fel, együtt sírtunk, nevettünk, együtt voltunk jóban rosszban, az azóta eltelt nyolc év alatt, szinte mindent együtt csináltunk. Olyanok, mintha a testvéreim lennének, és most együtt repülünk el Londonba, hogy az eddigieknél is nagyobb őrültségeket kövessünk el.
Ha mindez egy éve történik, valószínűleg másról sem beszélnénk most, minthogy majd biztosan találkozunk ott kinnt a One Direction tagjaival, megpillantanak minket, első látásra szerelmesek lesznek, és boldogan élünk amíg meg nem halunk az oldalukon, de egy év alatt felnőttem annyira, hogy pontosan belássam, milyen irreális is ez a gondolat. Nem mintha a rajongásom csökkent volna az irányukban, vagy mintha nem ábrándoznék üres perceiben olyasmikről, hogy majd egyszer Harry Styles-t mondhatom a barátomnak, de mindenestre már nem számítok arra, hogy érkezésünk első napján beléjük botlunk, és bekövetkezik ez a rózsaszín álom. De végülis nem is ezért utazunk Londonba, és a szerelem ettől függetlenül is ránk találhat.
A szüleink azzal a feltétellel engedtek el minket, ha az első két hétben sikerül mindhármunknak egy normális állást szereznünk, amiből majd tudjuk fizetni a lakbért a nyár további részére, ugyhogy muszáj lesz valamit nagyon gyorsan kitalálnunk, mert semmi kedvem nincs két hét múlva vesztesen visszatérni Budapestre, és a nyár többi részét a Balaton, meg a Velencei-tó partján ücsörögve tölteni. Nem mintha nem lenne ez az ajánlat is csábító Maddiék társaságában, de ilyen nyarakból már volt elég, most pedig London a soros, hogy felfedezzük.
-Hát akkor ideje hogy elrepüljünk drága madárkáim!-mondta ünnepélyesen Dária, akinek mániája volt, hogy minden nagyobb esemény előtt valami megható tósztot mondjon, vagy valami okosságot, aminek mi Maddie-vel, ugyan nem mindig értettük meg a lényegét, de Dáriánál ez már megszokott volt. Most viszont mindannyian izgatottan nevettünk, és lenéztünk a csuklónkon lévő aprócska tetoválásra. Három kis madárka volt mindegyikünkén, amit elvileg a jövőre esedékes ballagásunkra akartunk csináltatni, na de ki akart addig várni? Ránk jellemző módon már egy évvel korábban megcsináltattuk és most tökéletesen passzolt az utazásunk fílingjéhez. A három madárka minket jelképez, és hogy bármerre is repülünk majd az évek során, mindig számíthatunk majd egymásra, most fel is avatjuk őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése