46. Fejezet~Küldetés

Abbie:

Reggel az ébresztőórám kíméletlenül kezdett csengeni, jelezve, hogy ideje felkelni, és elkészülődni az újabb munkás napra. A szememet dörzsölve morcosan ültem fel az ágyamban.

-Harry?-kiáltottam fel, amikor magamhoz tértem annyira, hogy észrevegyem, hogy bizony ott ül Harry teljes életnagyságában az én milánói szállodaszobám fotelében.

-Nem, nem álmodsz, tényleg itt vagyok.-szólalt meg az édes mély hangján.

-De hogy kerülsz ide?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.

-Leo mutatta meg a szobádat, és ő engedett be.

-Azt gondoltam, hogy ha már egyszer itt vagy, nem lesz akadály neked bejutni hozzám mert mindenki ismer, de hogy kerülsz ide Milánóba?

-Tegnap este minden tele volt a botránnyal, hogy valami idős palival töltötted az estét. Muszáj volt idejönnöm hozzád, megnézni, hogy minden rendben van.-kúszott be az ágyamba, és ahogy megláttam a nagy szemeit, melyekben ott bújkált a félelem, hogy valóban elveszthet engem, nem bírtam megállni, hogy elnevessem magamat.

-Ez ilyen vicces?-kerekedtek el még jobban a szemei.

-Harry Styles te nagyon buta ember vagy. Sohasem cserélnélek le senkire, főleg nem egy pocakos iszákos alakra, aki az apám lehetne.-bújtam hozzá, és meghatott egy picit, hogy ennyire aggódott értem, hogy képes volt repülőre szállni, és idejönni hozzám.

 Még mindig nem sikerült megszoknom, hogy most már mi is a figyelem központjába csöppentünk a lányokkal, és félelmetes volt belegondolni, hogy twiterren mennyien beszélhetnek arról, meg írhattak nekem, hogy egy szánalmas ribanc vagyok, aki megcsalja Harry-t és valószínűleg csak kihasználom őt a karrierem érdekében. Gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot, és a meleg takaró alatt elmeséltem mindent Harry-nak, az egész Pierre históriát, és, hogy este amikor már nagyon részeg volt, hogy sikerült az utolsó pillanatban kicsikarnom belőle az információt, hogy hova rejtette a kamera konzolját, mielőtt besegítettem egy taxiba.

-Azonnal beszélnem kell Maddie-ékkel, mert tegnap késő este nem vették  már nem vettél fel a telefont, muszáj tudniuk róla.

-Ha tényleg igaz a feltételezés, hogy be lettek drogozva, és azért történt ez az egész este, akkor azok a francia srácok nagyon nagy bajban vannak. Egyrészt Pierre miatt, másrészt Liam-ék sem fogják díjazni, hogy a szemükbe hazudtak, és miattuk majdnem elvesztették a barátnőjüket.

-Mondtam én neked, hogy valamit itt nincsen rendben, már csak meg kell szerezni a felvételt, hogy megbizonyosodhassunk róla.

  Szerencsére Maddie elérhető volt skypon úgyhogy azonnal felhívtam.

-Abuskám nem tudok most beszélni veled, tíz perc múlva indulunk dolgozni. Délután visszahívlak!-szólt bele Maddie miközben a sminkjét igazgatta.

-De várj ez nagyon fontos! És szólj Dáriának is, neki is hallania kell!-szóltam neki,és abban a pillanatban felbukkant Ria egy nagy áfonyás pitét majszolva.

-Sziasztok!-intett bele Harry is a kamerába, a lányok pedig értetlenkedve kérdezték, hogy mégis hogy kerül ide hozzám, és miért nem szólt senkinek, hogy ideutazik.

-Ez  egy hosszú történet, és ha sietnetek kell dolgozni, akkor most inkább koncentráljunk a lényegre.-mondtam, és gyorsan felvázoltam nekik is a helyzetet.

-Nem hiszem el, hogy eddig ez nem jutott az eszünkbe!-csapott a homlokára Maddie.-Már ma a kezembe akarom tartani azt a felvételt és kideríteni mi is történt valójában. Csak attól félek, hogy ha ezekután mégsem történt semmi, és tényleg a mi hibánk volt az egész, akkor csak feleslegesen áltatjuk magunk.

-Abigél miért vannak ilyen gonosz gátlástalan emberek a világon?-biggyesztette le az áfonyától maszatos száját Ria.-És ha ez igaz, akkor miért hazudtak nekünk? Miért akarták, hogy szakítsunk Zayn-ékkel?

-Szerintem ennek semmi köze a droghoz.-gondolkodott Harry.-Egyszerűen veletek akarnak lenni, és kapóra jött ez a szituáció.

-Ezen ráérünk később tanakodni. De jegyezzétek meg, Pierre a garázsba helyezte a kamera konzolját. Valami szekrényről beszélt a sarokban. Legyetek ügyesek és azonnal hívjatok ha meg van.-búcsúztam el tőlük és reméltem, hogy sikerrel járnak.

-És velünk mi lesz?-kérdeztem Harry-től.

-Este haza kell repülnöm, de addig mienk a nap. Megnézem a fotózásodat, késődélutánt pedig elmehetünk egy kis olasz romantikázásra.-búgta a fülembe, és pletykák ide vagy oda, végülis még hálás is lehettem nekik, hogy miattuk Harry-vel tölthettem a napot.

***

Maddie:

-Akkor beszéljük meg a tervet.-pattogott izgatottan az irodában Dária, miután megkönnyebbültem értesültünk Kate-től, hogy Victorék ma nem jönnek be a munkahelyre, mert más feladatot adott nekik, és egy iratot kell vidékre vinniük. Igazán kapóra jött ez nekünk, mert így nyugodtan felkészülhettünk a délutáni akciónkra.

-Tehát ketté kell válnunk. Remélhetőleg a garázs a kertből nyílik, úgyhogy egyikünk bemegy Victor-ékhoz, és feltartja őket, hogy még véletlenül se jusson eszükbe épp akkor autóba ülni, a másikunk pedig bejut a garázsba, letölti a telefonjára az összes felvételt, és minél hamarabb eltűnik a helyszínről, mielőtt bárki is észre venné.

-Azt hiszem egyértelmű a munka felosztása.-nevetett.-Ha én mennék a garázsba, egy év alatt sem végeznék, amennyire nem értek a technikai kütyükhöz, a végén még véletlenül kitörölnék mindent.

-Jól van, akkor megyek én, neked meg csak valami jó ürügyet kell kitalálnod, hogy miért mész át hozzájuk.

-Az menni fog. Majd össze-vissza beszélek, ne félts.-mosolygott, és ebben biztos is voltam.

-Szerinted szóljunk Louis-éknak?

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne belerángatni őket. Ha rosszul sül el, és kikerül a netre, hogy részt vettek egy rablásban, nem tenne jót a hírnevüknek.-mondta, és valóban igazat kellett neki adnom.

 Ez most a kettőnk feladata, a kettőnk problémája, Dáriáé és az enyém, kettőnknek kell megoldani. 

Úgy beszéltük meg, hogy munka után várunk egy kicsit, és körülbelül hatkor kezdünk, mert addigra biztosan hazaérnek már a fuvarozásból.

-Maddie, én nagyon félek!-mondta, amikor elérkezett az idő, és már az utcájukban voltunk. Ahogy ránéztem, a térdei valóban reszkettek egy picit a piros szoknyája alatt, idegesen csavargatta a vastag hajfonatát.

-Minden rendben lesz. Te csak bemész, előadsz egy sztorit, hogy mennyire egyedül érezted magad, és imádkozol értem, hogy be tudjak jutni és megtaláljam a készüléket. Ennyi az egész.-mondtam, persze közben az én vérnyomásom is az egekben volt, az arcom pedig kipirult, mint általában, amikor ideges vagyok.

-Amikor átbújtam a kerítés alatt, és bennt vagyok a kertben, akkor csöngess be hozzájuk. Én pedig ahogy kész vagyok írok egy sms-t, és lépj le te is olyan gyorsan ahogyan csak tudsz!-adtam ki az utasításokat, Dária pedig jó erősen megölelgetett, és sok sikert kívántunk egymásnak.

 Természetesen nem kalkuláltuk bele, hogy amikor bemásztam a kertbe, rögtön beindult a riasztórendszer és olyan hangosan kezdett csipogni, hogy be kellett fognom a fülem. A szivem is majd kiugrott a helyéről, hogy már majdnem az elején elrontottuk az egészet egy ilyen bakival. A falhoz simultam, hogy ne vegyenek észre, és onnan hallottam, ahogy Victor kiront az utcára.

-Mi folyik itt?

-Jaj ne haragudj, valószínűleg én indítottam be a riasztórendszert, fogalmam sincs hogyan.-hallottam meg Ria hangját, ahogy a legjobb tehetségével igyekezett kivágni magát.-Bejöhetnék hozzátok?

-Természetesen! Guillaume biztosan örülni fog neked. Csak már megijedtünk, hogy valaki be akar törni, de akkor csak te voltál.-mondta, majd becsapódott mögöttük a bejárati ajtó. Bennt voltak már a házban. Tiszta volt a terep. Oda futottam a garázshoz, aminek az automata ajtaja félig le volt engedve, körülbelül egy félméteres hely volt a föld között. Kulcs híján pedig kénytelen voltam hasalva behúzódzkodni. 

Igazából utáltam ezt az egészet, ha nem a szerelmem függne rajta, tuti fix, hogy nem lopkadnék, meg csúsznék a földön, mint valami kommandós, de nem volt más választásom.

 Bennt sötét volt, a telefonommal kellett világítanom, hogy megtaláljam a villanykapcsolót, közbe pedig nagyon kellett figyelnem, hogy nehogy véletlenül hazaérjek a Renault Lagunához, beindítva egy újabb riasztást. Amikor sikerült fényt varázsolnom, beletelt egy kis időbe amíg kiszúrtam az egyik sarokban a kis eldugott szekrényt. Komolyan úgy éreztem magamat, mint a sorozatokban ahol a főszereplőknek meg kell szerezniük valamit, de a valóságban ez nagyon idegölő volt, jobb szeretem a képernyőn keresztül végigizgulni a fejleményeket.

 Gyorsan elővettem a telefonom zsinórját, csatlakoztattam a kis szerkezethez. Először nem akarta elfogadni, valószínűleg itt lett volna az a pont, ahol Ria bepánikol, de pár gombnyomás után végre elindult az adatok átvitele. Húszperc után már az idegroham szélén álltam, mert még mindig volt egy kicsi, és az egész folyamat borzalmasan lassan haladt. Már csak egy perc volt hátra, amikora telefon pittyegni kezdett, és lélegzetvisszafojtva olvastam Dária üzenetét.

SOS! Nem tudtam tovább feltartani Victor-t, kajáért akar menni, minket meg kettesben hagyni. Most indul! Azonnal tűnj el!!!!

 De nem hagyhattam abba a másolást pont most a cél előtt, remegve vártam végig a maradék félpercet, majd gyorsan kirántottam a zsinórt.

 És ekkor meghallottam a lépteket. Bármelyik pillanatban ideérhet, benyithat a garázsba és akkor itt talál engem. Nem volt már időm elszaladni, nem tudtam volna kijutni a házból anélkül, hogy észre vesz. Gyorsan beugrottam a szekrény aljába, és magamra zártam az ajtót, éppen jókor, mert a következő másodpercben megjelent. A kulcslyukon keresztül figyeltem, ahogy kinyitja a kocsija ajtaját és beindítja a gázt, levegőt se mertem venni.  Amikor végre kihajtott, óvatosan megeredtem én is, hogy ki tudjak még slisszolni a nyitva maradt kapun, anélkül, hogy beriasztana. 

 Végre kinnt voltam az utcán, el se hittem, hogy sikerült a küldetés.

Győzelem!-írtam Riának, és alig vártam, hogy megnézhessem a szerzeményeket.