43. Fejezet~Mess you up

Zayn:

  Amikor tegnap este holtfáradtan végeztünk a munkával, alig vártam, hogy végre befészkelhessem magam a jó meleg ágyamba, és jól kipihenhessem a nap fáradalmait, hogy a holnapi négyes teniszmeccsen a legjobb formámat tudjam hozni, és végre újra láthassam Dária mosolygós szemeit. Kicsit rosszul éreztem magamat, hogy le kellett mondanunk az esti vacsorát, de sajnos ez a szupersztárság nem csak mindig a láblógatásról szól, igenis meg kell érte dolgozni. Hazafelé beugrottunk Harry-hez, mert ott felejtette a stúdióban a pulcsiját, és mivel úgyis útba esett a lakása, gondoltuk beadjuk neki. Már éppen azon voltunk Liam-mel, hogy hangtalanul a szobájába lopózzunk, és jól megijesszük, ám megütötte a fülünket, ahogy Abbie-vel webkamerázik, és Dáriáékról mesél valamit. Tisztán hallottunk minden egyes szót, és egyszerűen nem akartam hinni ennek az egész történetnek. Ledermedve álltunk ott az ajtóba és láttam, ahogy Harry és Abbie a számítógép túlsó felén észreveszik a jelenlétünket. Nem kellett oldalra néznem, anélkül is tudtam, hogy Liam kiborult, mindig is nehezen kezelte az ilyen helyzeteket.

-Liam, Maddie szeret téged, Dária is szeret engem. Ők sem féltékenykednek minden egyes rajongóra aki csókolgatnak minket, meg feleségül akar jönni hozzánk, igazán nincsen abban semmi, ha nekik is vannak más barátaik. Biztosan meg tudják magyarázni.-próbáltam optimistán látni a helyzetet. Már egyszer majdnem elvesztettem Dáriát, pont egy hasonló félreértés miatt, amiben én voltam a hülye és nem akartam, hogy ez mégegyszer előforduljon, mert talán akkor már nem kapnék egy harmadik esélyt.

-Fogalmam sincs, hogy milyen fiúkkal voltak, de ismerem a barátnőimet és biztos vagyok benne, hogy soha nem csalnának meg titeket. Higgyétek el.-bólogatott Abbie is a kamerában.

-Igazatok van. Bízom Maddie-ben, bíznunk kell bennünk.-nyugodott le Liam is.-Harry mikor láttad őket, hány órája?

-Hát ez már bőven két órája volt, biztosan hazaértek már.

-Akkor az lesz a legjobb, ha átmegyük hozzájuk, és megbeszéljük ezt az egészet.-hoztuk meg a döntésünket. Ám nem kalkuláltuk bele, hogy egy teljesen üres lakás fogad minket. Se Dária, se Maddie. 

 Leültünk a kanapéra, és magunkhoz vettünk egy doboz vaníliásfagyit amit a hűtőjükbe találtunk, és vártunk. Teltek a percek, órák már, éjfél is bőven elmúlt, de csaknem jelent meg senki.

-Egyszerűen nem hiszem el. Hol a francba lehetnek?-fakadt ki Liam. És bármennyire meg akartam nyugtatni, egyszerűen nem tudtam mivel. Igazából semmi kedvem nem volt beszélgetni, nem is tudtam mire gondolni, úgy éreztem, mintha víz alá nyomtak volna. Utálom a vizet.

“Have you ever been in love? Horrible isn't it? It makes you so vulnerable. It opens your chest and it opens up your heart and it means that someone can get inside you and mess you up.

( Voltál valaha szerelmes? Ugye borzasztó érzés? Olyan sebezhetővé tesz. Kinyitja a mellkasod, a szived és ez azt jelenti, hogy valaki bejuthat, és felboríthat mindent.)-tweeteltem, és reméltem, hogy legalább Ria elolvassa, hazajön és együtt alhatunk el. De nem jött, és hajnali háromkor feladtuk a reményt, hogy itt éjszakáznak, borzalmas gondolatokkal, és görcsölő gyomorral aludtunk el kanapéjukon. 

  Reggel egy pillanatra elhittem, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, de, ahogy kinyitottam a szememet és megláttam magam mellett a nyúzott arcú, karikás szemű Liam-et, rá kellett döbbennem, hogy sajnos nem.

-Na most mihez kezdjünk?-kérdeztem elkeseredetten.

-Az utolsó amit megbeszéltünk velük az a teniszmeccs. El kell oda mennünk, talán eljönnek, és akkor kiderül minden.-mondta, és jobb híján nem is tudtunk volna mást tenni.

A pályán újabb háromnegyedórás várakozás következett, és már éppen amikor kezdtünk teljesen kifogyni a türelmünkből,amikor megjelentek.

-Csak ne támadjuk le őket, mintha mi sem történt volna. Hagyjuk, hogy felhozzák a témát és elmeséljék.-súgtam oda Liamnek.

-De én nem akarok Maddie-vel egy csapatba lenni!

-Nyugi, nekem sincsen semmi kedvem Dáriával, majd leszünk mi ketten együtt.

-Jóreggelt fiúk!-köszöntek bizonytalanul, és láttam Dárián, hogy nagyon feszült. Egyikük sem jött oda hozzánk, hogy megöleljen, vagy megcsókoljon minket, de talán jobb is volt ez így.

-Na drágám készen állsz, hogy jól megverjük őket?-mosolygott rám Dária erőtlenül, és bárhogyan is igyekezte leplezni zavarodottságát, nem sikerült neki.

-Azt hiszem, én inkább Liam-mel szeretnék lenni.-vágtam oda neki komoran, és az elkerekedő szemein láttam, hogy nem érti, hogy mi a bajom, és nagyon rosszul esik neki amit mondok, de nem szólt semmit, csak hangtalanul elfoglalta a helyét Maddie mellett.

-Na akkor kezdjük a játékot!-igyekezte oldani a hangulatot Maddie, és egyértelmű volt, hogy el akarja kerülni a beszélgetést. Elindult az első labdamenet, és szótlanul adogattunk, nem beszélt senki sem, a feszültséget szinte vágni lehetett a levegőben.

-Fáradtnak tűntök srácok, rossz éjszakátok volt?-törte meg végül a csendet Maddie. 

-Ha te azt el tudnád képzelni mennyire!-ütött bele olyan erővel a labdába Liam, hogy kis híján fejbe vágta vele Maddie-t.

-Azért egy kicsit óvatosabban! Nem vagyunk mi profi játékosok, csak gyenge lányok!-lepődött meg Maddie.

-És a ti éjszakátok, hogy telt?-tettem fel a kérdést, de Dária csak lesütötte a szemét.

-Összefutottunk régi ismerősinkkel, nem volt semmi érdekes.-válaszolta Maddie, akinek úgy látszik több lelkiereje volt ebben a szituációban.

-Ó igen?-ütött bele megint egy hatalmas Liam, ezúttal már eltalálva a barátnője lábát.

-Hé fejezd már be, életveszélyes vagy!-kiabált rá.

-Tudod mit, nekem elegem van ebből a színjátszásból!-vágta a földhöz az ütőjét, én pedig csak álltam ott mint egy szerencsétlen fadarab.

-Mi ez az egész?-futott oda hozzám Dária, és már azon volt hogy a nyakamba boruljon.

-Hogy mi ez az egész? Ezt mi kérdezhetnénk tőletek. Az egész éjszakát a házatokba töltöttük rátok várva, ti pedig ki tudja kikkel, ki tudja merre járkáltatok. Most pedig ahelyett, hogy megnyugtatnátok minket és elmesélnétek, hogy mi történt,  ti kértek számom minket. Inkább ne is nyúlj hozzám!-löktem el magamtól, szemei pedig abban a pillanatba megteltek könnyel.

-De Zayn...-kezdte, de hangja elcsuklott a sírástól.

-Madeline mondd el nekünk őszintén hogy mi történt!-lépett hozzá Liam.

-De, de én nemtudom!-sírta el magát ő is.

-Mégis mi az, hogy nem tudjátok?-kiabáltam már én is.-Akkor mégis ki tudja?

-Csak adjatok nekünk egy kis időt! Mindent elfogunk magyarázni.-szedte össze magát Ria, és futólépésekkel indultak el az utca felé, hogy beugorjanak egy taxiba.

-Ha most itt hagysz, akkor én nem tudom, mit csinálok.-mondta Liam, de a lányok már nem hallották. Életemben nem voltam még ennyire összezavarodva, mint ott akkor a teniszpályán. Nem értettem semmit sem...