41. Fejezet~ Time to Fly

Abbie:

   Este Niall-on kivül, hiszen ő épp a szerelmi élete romjait igyekezett felépíteni, mindenki összegyűlt Harry-nél. Pizzát rendeltünk, meg salátát ettünk, és az egész egy kellemesen, hangulatos kis vacsora lett volna, de egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, mint a felajánlott munkára. Ez az egyetlenegy este állt a rendelkezésemre, hogy meghozzam a döntésemet, és őszintén megvallva, fogalmam sem volt egyenlőre, hogy mi lenne a helyes megoldás, menni, vagy ne menni. Nemrég beszéltem telefonon a családommal, hogy kikérjem a véleményüket, de nem sok segítséget nyújtottak, hiszen anyukám amellett szavazott, hogy vállaljam el a munkát, próbáljam ki magamat, viszont apukámnak, sohasem tetszett ez az egész modellvilág, így hát ő inkább azt javasolta, hogy élvezzem még ki a nyaram utolsó heteit, és szeptembertől majd ássam magam bele a tanulásba, és felvételizzek majd az orvosira, a modellkedést pedig hagyjam meg azoknak a lányoknak, akiknek úgysincs másra eszük. Ezzel persze nem értettem egyet, hiszen mindig is a modellkedés volt a nagy álmom, de ez a lehetőség túl váratlanul, és hirtelen jött, pont akkor amikor talán életem legszebb időszakában úszkáltam.

-Hé Abbs, ne legyél már ilyen gondterhelt, már vagy félórája nyammogsz azon az egy szelet Hawaii pizzádon!-zökkentett ki az elmélkedésemből Louis.

-Na inkább próbáljunk meg valahogy segíteni neki!-szólalt fel Dária

-Nagyon örülnék, ha mindenki elmondaná a véleményt.-néztem kérdőn a többiekre, és ahogy végignéztem a békésen falatozó kis társaságon, ahol mindenkit imádtam egytől-egyig, máris hiányozni kezdtek, pedig még el sem mentem.

-Az én véleményemet már vagy ezerszer hallottad. Szeretném, hogy itt legyél a közelembe mindig, de miattam nem utasíthatod vissza, Milanó imádni fog téged.-ölelt át a mellettem ülő Harry.

-Szerintem is menned kéne!-mondta Liam.-Nem mindennap kérik fel az embert, hogy a Vogue Italy-nak pózoljon.-mosolygott biztatóan.

-Én nemtudom...-kezdte Maddie, és már elbizonytalanított a hangszíne.-Drágám én minden döntésedbe támogatni foglak, de én nem mennék el a helyedbe. Ez a két hét talán többet jelent egy olyan emberrel akit szeretsz, és hidd el megannyi állást kaphatsz még az életed folyamán, akár még jobbakat is.

-De suliidőben nem fogsz majd tudni a modellkedéssel foglalkozni.-csatlakozott be Dária. -El kell döntened, hogy mit szeretnél.

-Suliidőben Harry-vel sem fog tudni foglalkozni.-tette hozzá Zayn.-De persze, lehet, hogy örök életedre bánni fogod, ha most nem mész el.

-Hú na hát most aztán ezzel sokat segítettetek.-mondtam, és percről percre egyre bizonytalanabb lettem. Hiszen mindegyikük mondandójában volt igazság, és ezáltál sikerült teljesen összezavarniuk. A fejem zsongott az sok gondolattól, és szédelegve tápászkodtam fel, hogy hozzak a konyhából még egy kis jeges Colát. Éppen a poharakkal matattam, amikor Lou mögém lépett.

-Az én véleményemre nem is vagy kíváncsi?-kérdezte.

-Ne butáskodj, persze, hogy kiváncsi vagyok.-mosolyogtam rá erőtlenül.-Halljuk!

-Mielőtt még híresek lettünk volna, mint tudod én Doncaster-be éltem az egyrészről teljesen átlagos, másrészről persze  kicsit bolondos életemet. A barátnőmmel nagyon jó kapcsolatunk volt, szerettük egymást, legalábbis én akkor a tizenhét éves fejemmel úgy éreztem, hogy szeretjük. Ő biztatott engem, hogy jelentkezzek a műsorba. Az X-factor meg az éneklés persze bejött, de a lányt elvesztettem, egyszerűen kihűlt a szerelemünk. De mindent összevetve mégsem bántam meg, hogy így döntöttem, és ha újraélhetném azt a korszakot, megint így döntenék.

-Ezzel most azt akarod mondani, hogy ha elutazok Milanóba, azzal világhírű modell lehetek, de valószínűleg elvesztem Harry-t?

-Ezzel azt akarom mondani, hogy ezek a döntések megváltoztathatják az életedet, és vállalni kell néha a kockázatot. Szerintem elég erős a kapcsolatotok, hogy túlélje ezt, de persze erre sosincs garancia.

-Ha most ezt Dária hallaná, akkor biztosan elkezdeni papolni a végzetről, meg arról, hogy ha valakit tényleg neked szántak, akkor azzal együtt maradsz.

-Na látod, még Riácskának is vannak okos gondolatai.-nevette el magát Louis, és vele nevettem én is. 

-Abbie mit gondolsz Ryanna-ról?-váltott hirtelen témát.

-Jófej lánynak tűnik.-kezdtem, de már éreztem, hogy hova akar kilyukadni.

-Nagyon kedves volt ma, és szívesen megismerném jobban is. Azt hiszem mostanában többször fogok elmenni kocsival Dária elé a jógára.

-Mi lenne ha elhívnád randizni? Te mondtad, hogy néha vállalni kell a kockázatot.-kacsintottam rá, és őszintén örültem neki, hogy szépen lassan úgy látszik túl lesz rajtam. Mindenkinek így lesz a legjobb.

 Aztán visszamentünk a többiekhez, és betettük a dvd lejátszóba az Igazából szerelmet.

-Egyszer olvastam, hogy Harry neked az ideális randid, az lenne, hogy Igazából szerelmet nézel, és édes popcornt eszel. Sohasem ettem még édes popcornt.-szólalt meg Dária, ahogy elkezdődött a mindannyian által jól ismert film.

-Jézusom ti ilyen mindentudó rajongók voltatok?-törtek ki nevetőgörcsbe a fiúk.

-Á még véletlenül se.-kuncogott Maddie, Harry pedig behozott egy nagy tál édes kukoricát, és odatolta Riának, hogy kóstolja meg.

 Odakucorodtam Harry mellé, jó mélyen beszippantottam az illatát,valóban ideális volt  feküdni mellette a szőnyegen, kukoricát ropogtatni, és nézni ezt a hihetetlenül bájos filmet. 

-Ugye megfogsz várni ha elmegyek?-suttogtam a fülébe.

-Én mindig várni fogok, és mindig szeretni foglak.-suttogott vissza, és lassan tisztázódott bennem, hogy hogyan is fogok dönteni.

***

  Másnap délelőtt aláírtam egy csomó szerződést, letisztáztam az újdonsült menedzseremmel az utazás, és a rám váró munka minden egyes részletét. Aztán következett a börőndjeim bepakolása, meg persze a búcsúzkodás mindenkitől, mert következő nap hajnalán már a felhők fölött fogok repülni.  

Végre sikerült Niall-t is utolnérnem,  aki sok szerencsét, meg jó utat kívánt nekem, és elmesélte a kalandos tegnapját. Most ugyan Heather-rel még csak barátok, mert nem akarja másodjára is elsietni a dolgokat, de szívből kívánom neki, hogy sikerüljön megtalálnia a boldogságot, mert ha valaki, akkor Niall Horan tényleg megérdemli.

-Hiányozni fogsz nekünk!-ugrottak a nyakamba a lányok.-Siess nagyon vissza, vigyázz magadra, és minden  nap beszéljünk!-kötötték a lelkemre.

-Ti is legyetek jók, aztán bírjátok a sok munkát nélkülem.-puszilgattam meg őket, aztán Liam-ékhez forultam.-Vigyázz te is Maddie-re, te pedig még jobban az én kelekótya Dáriámra Zayn!-öleltem meg őket is.

 Aztán hipp-hopp elérkezett a hajnali négy óra, elérkezett az idő az indulásra. Sötétkék kabátot vettem fel, nyakamba pedig sálat kötöttem, és igyekeztem a kétségeimet magamba fojtani, mielőtt még az utolsó pillanatban meggondoltam volna magam. Harry vitt ki a reptérre, és bármennyire is fohászkodtam, hogy lelassítsam az óra ketyegését, a mutató kegyetlen gyorsasággal haladt előre, nekünk pedig végül el kellett válnunk.

Utoljára megöleltük egymást, utoljára megcsókoltam, utoljára belenéztem a kékeszöld szemébe, majd magabiztos léptekkel megindultam a fedélzetre. Nem akartam, hogy lássa, ahogy a lábaim remegnek, nem akartam, hogy lássa a pici könnycseppeket a szemembe. Nem akartam sírni.

 Ahogy elfoglaltam az helyemet az ablak mellett, végig a kis madárka medált szorongattam amit a születésnapomra kaptam tőle. A fülembe bedugtam az ipodomat, és max hangerőre kapcsoltam a Total Eclipse of the Heart-ot, miközben kibámultam az egyre kicsinyedő Londonra.