Dária:
Ugyan kora reggel volt, de nem tudtam aludni. A laptopomat pötyögtem az jó meleg takaró alól, Abusnak írtam e-mailt az itteni történésekről, meg a családomnak, hiányoztak már az otthoniak. Zayn még nagyban szuszogott mellettem, játékosan beletúrtam a hajába, de még csak meg se mozdult. Egyszer csak meghallottam, hogy valaki matat a zárral, de még mielőtt megijedhettem volna, hogy esetleg egy idegen betörő az, megjelent az ajtóban Liam borzos feje, maga mögött pedig egy nagyon álmos, kávét szorongató Maddie-t vonszolt.
-Napsugaras jó reggelt!-mosolyogtam rájuk.
-Neked is jó reggelt Dária!-köszöntött Liam, és még mielőtt bárki megállíthatta volna, az ágyunkhoz rohant, és neki ugrásból ráugrott a kiszolgáltatott, mit sem sejtő Zayn-re.
-Hé óvatosan kiáltottam!-mert az ugrása hevétől én is lebucskáztam a parkettára.
-Velem is pontosan ugyanezt csinálta!-mondta Maddie.-Na jó azért egy picit finomabban.-tette hozzá ásítozva.
-Liam mi a fenét művelsz te itt?-dünnyögte morcosan Zayn, ahogy kezdett magához térni.-Szebb ébresztőt is el tudtam volna képzelni.
-Arra gondoltam, hogy véget vetek itt a lustálkodásnak. Mit szólnátok, ha már az esti koncertre úgy is le kell utaznunk Gloucestershire-be, elindulnánk már most azonnal, és lenne pár óránk, hogy felfedezzük a Királyi Erdőt közösen, ami ott van a közelben.
-Az istenért sem tudtam lebeszélni erről a kirándulós ötletéről.-nevetett Maddie, aki természetesen nem volt nagy rajongója a természet járásnak.
-De azt hittem ma már muszáj lesz bemennünk Maddie-val dolgozni. A végén ki fognak tenni minket az állásból.-kételkedtem én is.
-Egy telefonhívásomba kerül és nem lesz semmi probléma.-nyugtatott meg Liam.-Szerintem mindannyiunkra rá férne egy kis friss levegő.
Így alakult tehát, hogy kénytelenek voltunk magunkat Zayn-nel összekapni és beleegyezni programba. Útközben összeszedtük a többieket is, és heten zötykölődtunk a erdő felé a buszban. Nem kevesebb, mint három óra alatt meg is érkeztünk, tehát körülbelül öt szabad óránk maradt, mielőtt vissza kellett érni a fiúknak, hogy előkészüljenek a fellépésre.
-Na Liam tényleg megérte ide hozni minket!-veregette hátba Louis, mert valóban csodálatos környezetbe csöppentünk. Mindenfelé gyönyörű fák, halkan csobogó patakocskák, és ami a legfontosabb, csönd. Semerre egy visítozó rajongóáradat, vagy lesben álló fotósok, csak a természet lágy öle.
-Te pedig ne lógasd az orrod drága Haroldom-lépett oda hozzá.-Lehet, hogy a barátnőd nincsen itt, de én vagyok neked én.-simogatta meg az arcát érzékien, és jó volt látni, hogy Larry újra visszatért.
-Akkor kalandra fel!-indult a fák sűrűje felé Liam, kézen fogva Maddie-t, úgy látszott a mai napon igazán elemében volt.
-Nem hiszem el, hogy még a túrázásra is nagyi kardigánt kellett felvenned.-forgatta a szemét Niall, végigmérve a kötött felsőmet.
-Én meg nem hiszem el, hogy neked mindig kritizálnod kell a kardigánjaimat.-csíptem bele az orrába, majd sértődötten belekaroltam Zayn-be.
-A nagyi kardigán igenis menő.-állt a pártomra.-Ráadásul minden menő amit mi hordtunk.-kacsintott rám, és így Zayn karjai között még talán egy uborkajelmezben is menőnek éreztem volna magamat. Úgy félórányi barangolás után döbbentünk rá, hogy a buszban felejtettük az összes ételünket, és mivel ebédidőben egy korgó gyomrú Niall elég veszélyes tud lenni, elhatároztuk, hogy ketté válunk, Harry, Louis és Niall, visszamennek az ebédért, mi pedig Maddie-ékkel együtt keresünk addig egy hangulatos kis táborhelyet a falatozáshoz.
-Ezek a fák mindenfelé ugyanúgy néznek ki, remélem nem tévedünk el.-nézett körül a rengetegben Zayn.
-O ne aggódj, én már jártam errefelé.-mondta Liam.
-Maddie-t régen én mindig élő GPS-nek hívtam, olyan jól tájékozódik.-kuncogtam én is.
-Amíg én itt vagyok, nem veszhetünk el.-mosolygott Mad.
Két órával később sajnos már nem voltunk ennyire biztosak magunkban, hiszen Harry-éknek se hírük, se hamvuk nem volt, és már rég meg kellett volna érkezniük. Térerő híján a telefonjaink sem működtek, így még el sem tudtuk őket érni. Elhatároztunk, hogy visszafordulunk mi is a busz felé, de valószínűleg eltévesztettük az ösvényt, mert egy sohasem látott tó partján kötöttünk ki, messzi kilométerekre a busztól.
-Na most vezessetek ki minket a bajból!-néztünk Zayn-nel Maddie-kre, de kénytelenek voltak beismerni, hogy halvány lila gőzük sincs, hogy merre vagyunk, és hogy hogyan keveredhetnénk végre vissza.
-Éhen halok, és laszakad a lábam.-nyafogtunk mi lányok, így a fiúk felvettek minket a hátukra, de ennivalóval sajnos nem szolgálhattak.
-A legnagyobb probléma mégis csak az, hogyha nem találunk ki innen nagyon gyorsan, akkor lekéssük a koncertet, és a menedzsment kiborul, meg persze a rajongók is!
-Hú szerintem tök izgi! Játszunk azt, hogy a Hunger Game-be vagyunk, és nekünk kell összegyűjtögetnünk az élelmet magunkat, meg tábort vernünk. És örökre itt ragadunk.-nevettem Zayn hátán.
-Ha ennyire jól elviháncolsz ott odafönt, akkor cseréljünk, és megyek én a te hátadra!-csikizte meg Zayn a combomat, én pedig kis híján leszédültem róla.
-Aztán majd jól megöljük egymást az életbe maradás érdekében, mi?-kérdezte Maddie. Ahogy az idő egyre csak telt, kezdtünk mindannyian rádöbbenni, hogy hatalmas bajban vagyunk. Céltalanul kóvályogtunk jobbra-balra, reménykedve, hogy végre találunk valami nyomot, hogy merre tartsunk. Maddie megállás nélkül az ég felé tartotta a mobilját, hátha visszajön a térerő, Liam pedig épp egy marék mogyorót igyekezett éppen feltörni.
-Pár napja nincs itt Abbie, máris elveszünk!
-Előre félek, mi lesz még itt ebben a két hétben!-csóválta a fejét Madds.-Egyébként is mindez a te hibád, meg a nagy kiránduló mániádé!-lökte fel játékosan Liamet, amelynek következtében mindketten az avarban landoltak.
-Kicsi a rakás!-kiáltotta Zayn, ahogyan ő is rájuk vetette magát.-Na most vissza kapod a reggeli ébresztést tesó!
Természetesen én sem maradhattam ki, úgyhogy négyen hemperegtünk nevetve a földön, és ennek az elveszésnek legalább annyi előnye volt, hogy itt biztosan nem les ki minket semmiféle paparazzi, és ezek a képek legalább nem kerülnek fel az internetre.
-Na de muszáj kitalálnunk valamit, hogy legalább Niall-ék megtaláljanak minket!-rángatott minket vissza a valóságba Liam, hiszen kevesebb mint egy óránk volt hátra.
-Mi lenne ha énekelnék?-vetette fel Zayn az ötletet.
-Csak Dária ne, mert attól megsüketül az összes erdei madár.-csipkelődött Madds, én pedig újult erővel vetettem magamat rá.
De végül rájöttünk, hogy Zayn ötlete egészen jó, és talán ha nagy szerencsénk van, meghallanak minket, és megmentenek. Teli torokból kezdtünk énekelni a One thing-et, majd a What makes you beautiful-lal folytattunk teljesen sikertelenül. A Save you tonight sem hozott szerencsét, csak néhány madár válaszolt az énekünkre.
-Najó, akkor most mindenki szedjen össze magát, és olyan hangosan énekeljük a Stand up-ot ahogyan sem bírjuk!-álltam fel egy kő tetejére, és talán ez volt az utolsó esélyünk, hogy Louis-ék végre megtaláljanak minket.
-From the moment I met you everything changed, I know i have to get you whatever it takes.-énekelte Liam Madds-nek az első sorokat. Majd négyen üvöltöztük végig, hogy:
-O O ohh so put your hands up! O ooh oh coz its a stand up!
És akkor végre, már amikor teljesen feladtuk volna a reményt, meghallottuk Louis hangját.
-I know your heart is been broken, but don't you give up, I'll be there yeah I know it, to fix you with love!
-Halleluja!-kiáltottunk fel mindannyian megkönnyebbülve, ahogy nevetve, énekelve kezdtünk rohanni a hangok irányába.
-Annyira jó, hogy megtaláltatok minket!-ugrottam neki futásból Niall nyakába.
-Hát igazán tehetség kellett ahhoz, hogy így elveszettek.-nevetett Louis.
-Már egy helikopter is keres titeket.-somolygott Harry.-Úgyhogy gyertek siessünk, hogy vissza érjünk még a koncertre!
Így alakult tehát az első nagy kalamajkánk Abbie nélkül, és akkor még nem is tudtuk, hogy sokkal nagyobb problémánk elé fogunk kerülni, hamarabb mint reméltük volna
Annyira jó volt ez a rész is, persze mint mind. Imádom az egészet^^ várom a folytatást:)
VálaszTörlés