42. Fejezet~ Francia borulat

Maddie:

   Ásítozva indutunk neki a napnak Riával, és kénytelenek voltunk elfogadni a tényt, hogy a rengeteg kihagyás után most már nincs több kifogás, muszáj újra munkába menni. Indulás előtt két üzenet várt minket, egyik Abustól:

 Drága legjobbarátnőim! Itt Milánóban minden tökéletes, persze attól a ténytől eltekintve, hogy ti és a srácok nem vagytok itt velem. A szállodai szobám nagyon szép és elegáns és mindenki nagyon kedves, bár néha nehezen értem az olaszok akcentusát és hadaró beszédét. A fotózást ma fogjuk kezdeni, kívánjatok nekem szerencsét. Nektek nagyon szép napot, és jó munkát. Csókollak titeket! Abbie

A másik pedig Liam-től és Zayn-től:

 Jóreggelt szépségek! Ügyesek legyetek ma. Ha esetleg nem tudnánk megoldani a mi interjúink miatt a találkozást, akkor legkésőbb holnap reggel a teniszpályán találkozunk veletek. Alig várjuk a közös meccset és már most hiányoztok! Majd telefonálunk, Liam és Zayn

Kicsit elszomorodtunk Riával, mert a Liam-ék nélkül, úgy látszik egy unalmas dolgos napnak néztünk elébe. Kedvetlenül kullogtunk be az irodába, de már a bejáratnál letámadott minket Kate, a felettesünk.

-No lám, no lám, úgy látszik mégsem felejtettétek el teljesen, hogy még mindig itt dolgoztok kedveseim! Hallom Abigél elutazott, de legalább nektek a hasznotokat fogom tudni venni. Muszáj volt két új alkalmazottat felvennünk, hiszen kellett két biztos munkaerő. Tegnap érkeztek Franciaországból, a ti feladatotok lesz körbevezetni őket, ismertetni az itteni munkakört, segíteni nekik beilleszkedni és a a többi.-zúdította ránk az információ áradatot.-Meg is érkeztek!-kiáltott fel, mi pedig abba az irányba fordultunk ahova mutatott. Két jókiállású, körülbelül velünk egyidős fiú állt a hallban, és, ahogy rájuk néztem végig az volt az érzésem, hogy én ezt a két alakot láttam már valahol. Abban a félpercben amíg odaértünk hozzájuk,hogy bemutatkozzunk, igyekeztem végig pörgetni az agyamba a lehetőségeket, hogy hol találkozhattam már velük. Apukám munkája miatt az alsós éveimet Párizsban töltöttük, de valahogy nem rémlett, hogy onnan lennének az emlékeim.

-Guillaume vagyok!-köszönt a szőke, kék szemű srác.

-Én pedig Victor!-fejezte be a másik, világosbarna hajú céltudatos hangnemben. Ebben a pillanatban összenéztünk Dáriával, hiszen a nevükről azonnal bevillant, hogy valóban ismerem őket, sőt nem csak én, hanem Ria is.

-Sziasztok! Én Maddie vagyok, ő pedig Dária!

-De azthiszem mi már találkoztunk, nem tudom ti emlékeztek-e ránk.-kezdte Ria, mire mint két fiú lázas homlokráncolásba kezdett.

-Áh megvan! Pár éve találkoztunk Franciaországban Európai Parlamentben, azon a rendezvényen, amikor az európai unió minden országából érkeztek a diákok. És mindenféle programok keretében együtt töltöttük a napot.-jött rá végül Victor.-Jó kis élmény volt. 

-Tényleg! Nekem is ismerős voltál valahonnan.-nézett Guillaume Dáriára.-De most már emlékszem, hogy minket kettőnket egy csapatba osztottak. 

 Pár percig csevegtünk az akkori élményeinkről, majd végül feltettem a kérdést:

-És mégis, hogy kerültük ide Londonba, meg persze ebbe az állásba?

-Mi idén végeztünk a gimnáziumban, és Victor apja most vett itt Londonban egy házat. Gondoltuk kijövünk egy hónapra szórakozni, nyelvet tanulni, meg persze dolgozni is.

-Apámnak otthon van egy rendezvényszervező cége, a hazai fiatal bandák fellépéseit szokta intézni, és ebből kifolyólag nagyon jóba van az itteni főnökkel, így vettek fel minket azonnal.

-Persze nem volt nehéz, azt csicseregték a madarak, hogy az itt dolgozó lányoknak nem sok hasznát venni.-nevettek rajtunk.

-Hé igenis jól dolgozunk!-háborodott fel Ria, ami persze igaz is volt azokra a ritka napokra, amikor bejöttük az irodába.

-Egyébként is most nekünk kell nektek segítenünk, úgyhogy viselkedjetek velünk kedvesen!-mosolyogtam rájuk, és még mindig nehezen tudtam feldolgozni azt a véletlent, hogy két év elteltével belebotlunk abba a két francia csávóba, akit mindössze egyszer láttunk életünkben, mégis kinéztük magunknak őket Dáriaval, de persze nem láttuk őket többet, és nem történt semmi köztünk. Most persze teljesen más a helyzet, hiszen a mi életünk fenekesen felfordult, és már semmi vonzalmat nem érzek Victor iránt, akit egyrészről sohasem ismertem igazán, másrészről pedig megkaptam Liam-et, azt az egy fiút, akinél jobban nem is találhatnék az egész világon.

-Na hát akkor irány a munka! Gyertek körbe vezetünk titeket az épületben!-vezényelt Ria, és ahogy egy kaptam egy pillanatra a tekintetét, láttam a világoszöld szempáron, hogy ő is ugyanazokkal a gondolatokkal küzd, mint én.

 A nap gyorsan eltelt, ahogy végigmutogattuk a szobákat, termeket, bemutattuk őket a többieknek, majd elmeséltük nekik, hogy milyen munkák is vannak itt általában, milyen telefonhívásokat kell bonyolítani, meg mindent amit szükséges. Ahogy lejárt a munkaidőnk, mosolyogva búcsúztunk el tőlük, és megadtuk nekik telefonszámunkat arra az eshetőségre nézve, ha bármi bajba keverednének ebbe a számukra idegen városba, ahol most jártak először. Dáriával pedig jobb híján a belvárosba indultunk kettesben, hogy megebédeljünk valahol, majd vásárlással üssük el az üres délutánunkat.

-Furcsa az élet, amikor ilyen rég nem látott ismerős ismeretlenek sodor újra az utadba.-elmélkedett, én pedig a gondolataimba mélyedve bólogattam neki. Egy olasz étterembe ültünk be, és miközben a spagettit szürcsöltük, Abbie-ről beszélgettünk, és arról, hogy mehet neki a fotózás Olaszországban.

-Alig várom, hogy óriás plakátokon láthassam!-ujjongott Ria.

-Én is nagyon büszke vagyok rá, biztos vagyok benne, hogy nagyon szép képek lesznek.

Majd jóllakottan a a kedvenc boltunk felé a Forever21 felé vettük az irányt, ahonnan mindig hatalmas szatyrokkal megrakodva távoztunk. Éppen egy sárga ruhát próbálgattam, Ria pedig nem meglepő módon egy kék-piros virágosat, amikor megcsörrent a mobilom.

-Biztosan Liam-ék. Olyan jó lenne, ha kiderülne, hogy hamarabb végeztek, és eltudnánk menni mondjuk egy moziba.-találgatott Ria, de Liam helyett Victor száma jelent meg a kijelzőn.

-Na csak nem máris probléma van?-szóltam bele.

-Öm hát az az igazság, hogy ráhibáztál.  A lakásunk kulcsát a munkahelyen hagytuk, és amikor felhívtuk Kate-et, hogy nem látott-e egy kulcsot az asztalunkon, azt mondta, hogy azt hitte, hogy a tiétek és becsúsztatta a táskádba. Most pedig nem tudunk bejutni a házba.-mondta, én pedig fél kezemmel beletúrtam a meggyszínű táskámban, és a kis elsőzsebében valóban megtaláltam az idegen bronzkulcsot.

-Hát szerencsétek van, mert valóban itt van nálam.

-Esetleg nem tudnád valahogy hozzánk juttatni?

-Most éppen vásárolunk, ami el fog tartani egy darabig, de egy óra múlva találkozhatunk valahol, addig üssétek el az időt valahogy.-mondtam neki, és miután belenyugodott, hogy hamarabb nem vagyunk hajlandóak, megegyeztünk a helyszínben, és leraktuk.

-Az a sanda gyanúm, hogy a kulcs nem véletlenül került a táskádba. Végülis honnan vette volna Kate, hogy az a mi kulcsunk?-gondolkodott Dária, ujjaival közben a szoknya fodrait igazgatta.

-Nekem is van egy különös érzésem velük kapcsolatban. De mindegy, oda adjuk nekik a kulcsot, letudjuk ezt az egészet, estére pedig remélhetőleg már elszabadulnak a fiúk a munkából, és közösen vacsorázhatunk velük.

 Ezzel a tervvel a fejünkbe léptünk ki háromnegyedórával később az üzletből, és az új szerzeményeinkkel teli zacskóinkat szorongatva indultunk el a megbeszélt találkozóhoz.

-Látom, hasznosan töltöttétek az időt, amíg mi tétlenül vártunk rátok!-mérte végig köszönés helyett a cuccainkat Giullaume, majd két puszit nyomott mindkettőnk arcára.

-A lényeg, hogy itt vagytok végre, meg a kulcs is. Életmentők vagytok!-adott két puszit Victor is, és kicsit meglepett a közvetlenségük, de aranyosak voltak.

-Arra gondoltunk, hogy kárpótlásért, amiért ide rángattunk titeket, nem lenne-e kedvetek meginni valamit? Meghívunk titeket!

-Bármelyik pillanatban hívhatnak minket a barátaink, úgyhogy ez nem hiszem, hogy most aktuális lenne, de azért kösz!-utasítottam vissza őket udvarisan, de éppen, hogy kimondtam, megpittyent Ria mobilja, ő pedig az orrom alá dugta.

Nagyon sajnáljuk, de ma semmiképpen nem fog összejönni. Pont minket kettőnket tartottak bennt Liam-mel az interjúk után, a stúdióban akarják felvenni a kettőnk szólóit. Liam már bennt is van, úgyhogy add át Maddie-nek, hogy puszilja. Szeretlek, Zayn-olvastam végig.

-Na csak nem le lett mondva az esti programtok?-tippeltek Victorék, mi pedig kénytelenül voltunk beismerni, hogy tényleg ez történt.

-Viszont akkor semmi kifogásotok nem lehet ellene-próbálkoztak újból.

-Hát jól van.-néztem rá Victor-ra.-Egy rövid kis baráti összejövés.-hangsúlyoztam ki a baráti szavakat, ők pedig nagyot nevetve indultak meg előre egy bár felé. Hangulatos kis hely volt, a falak arany és bordó színűek voltak, csakúgy, mint a puha kanapék, kivülről teljesen be lehetett látni, hiszen egy nagy üvegfal választotta csak el az utcától. Miközben kikértük a koktéljainkat, én egy Tecquila Sunrise-t, Dária pedig egy Sex on the beach-et, Liam-ékről kezdtek faggatózni.

-Akkor lassan már ti is celebek lesztek. A világhírű tini banda barátnői.-kezdte a cukkolást Guillaume rosszalló hangnemben, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy a kelleténél talán közelebb ült le Dáriához.

-Otthon is mindenki a One Directon-ről beszél, az összes lány a sulinkban lázban ég, ti pedig valójában megkaptátok őket.-fordult felém Victor.-Igazán nem értem, hogy mi olyan eszméletlenül nagyszerű bennük.

-Gondolom egy csomó utálkozó levelet kaptok rajongóktól, meg állandóan megzavarnak titeket akármerre jártok, elég idegesítő lehet.-folytatták, és bár volt igazság a szavaikban, kezdett nagyon kényelmetlenné válni ez az egész helyzet.

-Ha azért hívtatok ide, hogy beleszóljatok az életünkbe, akkor mi már mentünk is.-szóltam.

-Ez a mi döntésünk, a mi választásunk, és tudjátok meg, hogy még sohasem voltunk ilyen boldogak, a srácok pedig a legnagyszerűbbek.-állt ki magunkért Ria is, nekik pedig leesett, hogy így nem sok mindent érhetnek el velünk, úgyhogy bocsánatot kértek az előző kirohanásukért, és terelni kezdték a témát. Az alkohol lassan hatni kezdett, a hangulat pedig kellemesebbé vált. Végül egész jól elbeszélgettünk, meg nevetgéltünk, jól éreztük magunk, észre sem vettünk, milyen gyorsan telik az idő.

-Az ott nem az egyik énekes a bandából? Az a göndör hajú, valami Henry?-mutatott az üvegfal felé Victor.-Már vagy egy félperce áll az utcán és bámul befelé minket.-mondta, mi pedig rögtön odafordultunk, de az utca üres és sötét volt, nem láttunk senkit.

-Ha Harry lett volna és észrevesz minket, akkor biztosan bejön köszönni.-kuncogta a már a második koktélja fölött Dária. És az én harmadikom után már én sem tudtam logikusan gondolkodni.

***

-

Harry:

-Édesem szia!-integettem bele  a számítógépem kamerájába, ahol végre feltűnt Abigél szőke feje, vizes hajtincsei és sminknélküli arca gyönyörűbb volt, mint valaha.

-Harry! Úgy hiányzol.-köszönt ő is, majd gyorsan kapkodva elmesélte az egész napján és a kameráján keresztül végigvezetett a szobájában, hogy megmutassa, hol is lakik ő most.

-Nagyon szép ruhákat kaptam, és híres emberekkel dolgozhatok! Nagyon izgalmas, meg persze fárasztó is. Holnap is hajnalban kell kelnem, és mindig félek, hogy nem leszek elég jó, vagy elszúrom a pózokat. És képzeld nagyon sokan kérdezgetnek rólunk, márminthogy igaz-e hogy tényleg Harry Styles  barátom. A sminkes kislánya kért tőlem egy autogrammot, csak miattad.-nevetett. 

 Megnyugtattam, hogy semmit nem fog elszúrni, majd én is elmeséltem a napomat, amikor többnyire dolgoztam, meg Louis-sal lógtam, meg persze előadtam neki még a tegnapi erdős kalandunkat, amin nagyon jól szórakozott.

-De madárkám van még valami. Nem tudom, hogy a lányokkal beszéltél e mostanában...-kezdtem, mert muszáj volt valakinek elmesélnem, hogy mit láttam ma este, nem tudtam magamba tartani.

-Csak sms-eztünk, miért? Én nem tudok semmi izgalmasról...Ugye nem történt semmi baj?

-Hát engem hamarabb elengedtek a studióból, Zayn-éknek még sokáig ott kellett maradniuk, szerintem még most sem végeztek pedig már jó késő van. A lényeg, hogy a városba igyekeztem, mert Gemmával vacsoráztam együtt, és amikor mentem odafelé, egyszercsak megpillantottam őket egy bárban. Ott ült Dária és Maddie két idegen sráccal, akiket én még életemben nem láttam soha, de nekik egyáltalán nem tűntek ismeretlennek. Koktéloztak, meg nevetgéltek, és elég közel ültek egymáshoz, ennyit láttam csak kivülről az utcáról. Nem tudom, hogy elmondjam-e Zayn-éknek, annyi fölösleges probléma, meg félreértés volt már a félrékenykedésekből, és én nem akarok rosszat, de lehet, hogy erről tudniuk kéne.-hadartam végig az egész históriát. De Abbie arcán egész furcsa arckifejezés ült ki, amikor kérdően ránéztem, válaszára várva.

-Már tudnak róla.-mondta végül, és ahogy megfordultam vettem csak észre, hogy Liam és Zayn az ajtómban állnak. Arcuk ledermettségéből következtetve minden bizonnyal fültanúi voltak előző szavaimnak.

DÍJAK!:)

Nagyon, nagyon örültem amikor megkapta a blogom a díjat! Köszönöm szépen @Dórinakhttp://www.blogger.com/profile/17727017525912180024

Szabályok:

1.Tedd ki a blogodra a képet . *kész*
2.Említsd meg annak a jómadárnak a nevét,akitől kaptad. *kész*
3.Küldd tovább minimum három,kizárólag One Direction fanfictionos blognak. *kész*
4 Írj magadról pár infót ami 1D-vel kapcsolatos(pl.:hol és hogyan ismerted meg őket,ki(k) a kedvence(i)d,és miért stb.) * kész*
5. Akiknek tovább küldöd,hagyj megjegyzést a blogjukon,hogy tudják mi vár rájuk. *kész*


Na tehát viszonylag újonnan ismerem a fiúkat,december óta, de már bánok minden elvesztegett napot, amíg nem tudtam a létezésükről! Azóta teljesen a mániámmá váltak, és nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnám a számaikat, ne nézzem az interjúikat és informálódjak a lefrissebb történéseikről. Kívül, belül imádom mind az öt fiút kivétel nélkül, és mindegyikükbe van valami ami megfog, valami különleges. A kedvencem mégis Zayn, nem tudok betelni a hangjával, az akcentusával, a stílusával. Rajta kivül Niall-t érzem még nagyon közel magamhoz, azthiszem nagyon jóbarátok lehetnénk. Bármit megtennék azért, hogy élőbe találkozhassak velük, és igazából megismerhessem őket! :) x


a díjat pedig nekik adom:
http://onegirlonemonthonedream.blogspot.com/2012/02/5-resz-betoresert-nutella.html
http://gottobeyou.blogspot.com/
http://u-suddenly-want-me.blogspot.com/

Kaptam még egy díjat, amit szintén nagyon köszönök:  Novának
:)http://www.blogger.com/profile/14450114525487879404

A kedvenc blogjaimnak már elküldtem a díjat, többet pedig most nem szeretnék kiemelni, mert nagyon sokat szeretek, és most hirtelen nem tudnék dönteni, a 6 infót viszont leírom magamról :D:

-az a legelső és egyben egyetlen blogom is, nagyon élvezem úgy írni, hogy nem kifejezetten egy fiú a főszereplő, hanem mindegyikük:D
-két csodálatos legjobbarátnőmnél jobbat nem is kívánhatnék, egyrészt a saját barátságunk ihletésére kezdtem el írni a történetemet. nagyon szeretem őket, és nincs nagyobb dicséret annál, amikor az ő arcukra csalok mosolyt a fejezeteimmel:)
-10.-es vagyok egy budapesti gimnáziumban, télen töltöttem a 16-ot
-a kelleténél többet álmodozok a One Direction-ről, egyszerűen imádom őket!
-a divat világában szeretnék elhelyezkedni, nagy álmom a divattervezés
-szeretek annyit nevetni amennyit csak bírok:)
 na hát ennyit rólam, és köszönöm mindenkinek aki olvassa a történetemet, nagyon sokat jelent minden támogatást:)xx


-
-
-

42. fejezet~ Elveszve

Dária:

 Ugyan kora reggel volt, de nem tudtam aludni. A laptopomat pötyögtem az jó meleg takaró alól, Abusnak írtam e-mailt az itteni történésekről, meg a családomnak, hiányoztak már az otthoniak. Zayn még nagyban szuszogott mellettem, játékosan beletúrtam a hajába, de még csak meg se mozdult. Egyszer csak meghallottam, hogy valaki matat a zárral, de még mielőtt megijedhettem volna, hogy esetleg egy idegen betörő az, megjelent az ajtóban Liam borzos feje, maga mögött pedig egy nagyon álmos, kávét szorongató Maddie-t vonszolt.

-Napsugaras jó reggelt!-mosolyogtam rájuk.

-Neked is jó reggelt Dária!-köszöntött Liam, és még mielőtt bárki megállíthatta volna, az ágyunkhoz rohant, és neki ugrásból ráugrott a kiszolgáltatott, mit sem sejtő Zayn-re.

-Hé óvatosan kiáltottam!-mert az ugrása hevétől én is lebucskáztam a parkettára.

-Velem is pontosan ugyanezt csinálta!-mondta Maddie.-Na jó azért egy picit finomabban.-tette hozzá ásítozva.

-Liam mi a fenét művelsz te itt?-dünnyögte morcosan Zayn, ahogy kezdett magához térni.-Szebb ébresztőt is el tudtam volna képzelni.

-Arra gondoltam, hogy véget vetek itt a lustálkodásnak. Mit szólnátok, ha már az esti koncertre úgy is le kell utaznunk Gloucestershire-be, elindulnánk már most azonnal, és lenne pár óránk, hogy felfedezzük a Királyi Erdőt közösen, ami ott van a közelben.

-Az istenért sem tudtam lebeszélni erről a kirándulós ötletéről.-nevetett Maddie, aki természetesen nem volt nagy rajongója a természet járásnak.

-De azt hittem ma már muszáj lesz bemennünk Maddie-val dolgozni. A végén ki fognak tenni minket az állásból.-kételkedtem én is.

-Egy telefonhívásomba kerül és nem lesz semmi probléma.-nyugtatott meg Liam.-Szerintem mindannyiunkra rá férne egy kis friss levegő.

 Így alakult tehát, hogy kénytelenek voltunk magunkat Zayn-nel összekapni és beleegyezni programba. Útközben összeszedtük a többieket is, és heten zötykölődtunk a erdő felé a buszban. Nem kevesebb, mint három óra alatt meg is érkeztünk, tehát körülbelül öt szabad óránk maradt, mielőtt vissza kellett érni a fiúknak, hogy előkészüljenek a fellépésre.

-Na Liam tényleg megérte ide hozni minket!-veregette hátba Louis, mert valóban csodálatos környezetbe csöppentünk. Mindenfelé gyönyörű fák, halkan csobogó patakocskák, és ami a legfontosabb, csönd. Semerre egy visítozó rajongóáradat, vagy lesben álló fotósok, csak a természet lágy öle.

-Te pedig ne lógasd az orrod drága Haroldom-lépett oda hozzá.-Lehet, hogy a barátnőd nincsen itt, de én vagyok neked én.-simogatta meg az arcát érzékien, és jó volt látni, hogy Larry újra visszatért.

-Akkor kalandra fel!-indult a fák sűrűje felé Liam, kézen fogva Maddie-t, úgy látszott a mai napon igazán elemében volt.

-Nem hiszem el, hogy még a túrázásra is nagyi kardigánt kellett felvenned.-forgatta a szemét Niall, végigmérve a kötött felsőmet.

-Én meg nem hiszem el, hogy neked mindig kritizálnod kell a kardigánjaimat.-csíptem bele az orrába, majd sértődötten belekaroltam Zayn-be.

-A nagyi kardigán igenis menő.-állt a pártomra.-Ráadásul minden menő amit mi hordtunk.-kacsintott rám, és  így Zayn karjai között még talán egy uborkajelmezben is menőnek éreztem volna magamat. Úgy félórányi barangolás után döbbentünk rá, hogy a buszban felejtettük az összes ételünket, és mivel ebédidőben egy korgó gyomrú Niall elég veszélyes tud lenni, elhatároztuk, hogy ketté válunk, Harry, Louis és Niall, visszamennek az ebédért, mi pedig Maddie-ékkel együtt keresünk addig egy hangulatos kis táborhelyet a falatozáshoz.

-Ezek a fák mindenfelé ugyanúgy néznek ki, remélem nem tévedünk el.-nézett körül a rengetegben Zayn.

-O ne aggódj, én már jártam errefelé.-mondta Liam.

-Maddie-t régen én mindig élő GPS-nek hívtam, olyan jól tájékozódik.-kuncogtam én is.

-Amíg én itt vagyok, nem veszhetünk el.-mosolygott Mad.

 Két órával később sajnos már nem voltunk ennyire biztosak magunkban, hiszen Harry-éknek se hírük, se hamvuk nem volt, és már rég meg kellett volna érkezniük. Térerő híján a telefonjaink sem működtek, így még el sem tudtuk őket érni. Elhatároztunk, hogy visszafordulunk mi is a busz felé, de valószínűleg eltévesztettük az ösvényt, mert egy sohasem látott tó partján kötöttünk ki, messzi kilométerekre a busztól.

-Na most vezessetek ki minket a bajból!-néztünk Zayn-nel Maddie-kre, de kénytelenek voltak beismerni, hogy halvány lila gőzük sincs, hogy merre vagyunk, és hogy hogyan keveredhetnénk végre vissza.

-Éhen halok, és laszakad a lábam.-nyafogtunk mi lányok, így a fiúk felvettek minket a hátukra, de ennivalóval sajnos nem szolgálhattak.

-A legnagyobb probléma mégis csak az, hogyha nem találunk ki innen nagyon gyorsan, akkor lekéssük a koncertet, és a menedzsment kiborul, meg persze a rajongók is!

-Hú szerintem tök izgi! Játszunk azt, hogy a Hunger Game-be vagyunk, és nekünk kell összegyűjtögetnünk az élelmet magunkat, meg tábort vernünk. És örökre itt ragadunk.-nevettem Zayn hátán.

-Ha ennyire jól elviháncolsz ott odafönt, akkor cseréljünk, és megyek én a te hátadra!-csikizte meg Zayn a combomat, én pedig kis híján leszédültem róla.

-Aztán majd jól megöljük egymást az életbe maradás érdekében, mi?-kérdezte Maddie. Ahogy az idő egyre csak telt, kezdtünk mindannyian rádöbbenni, hogy hatalmas bajban vagyunk. Céltalanul kóvályogtunk jobbra-balra, reménykedve, hogy végre találunk valami nyomot, hogy merre tartsunk. Maddie megállás nélkül az ég felé tartotta a mobilját, hátha visszajön a térerő, Liam pedig épp egy marék mogyorót igyekezett éppen feltörni.

-Pár napja nincs itt Abbie, máris elveszünk!

-Előre félek, mi lesz még itt ebben a két hétben!-csóválta a fejét Madds.-Egyébként is mindez a te hibád, meg a nagy kiránduló mániádé!-lökte fel játékosan Liamet, amelynek következtében mindketten  az avarban landoltak.

-Kicsi a rakás!-kiáltotta Zayn, ahogyan ő is rájuk vetette magát.-Na most vissza kapod a reggeli ébresztést tesó!

Természetesen én sem maradhattam ki, úgyhogy négyen hemperegtünk nevetve a földön, és ennek az elveszésnek legalább annyi előnye volt, hogy itt biztosan nem les ki minket semmiféle paparazzi, és ezek a képek legalább nem kerülnek fel az internetre.

-Na de muszáj kitalálnunk valamit, hogy legalább Niall-ék megtaláljanak minket!-rángatott minket vissza a valóságba Liam, hiszen kevesebb mint egy óránk volt hátra.

-Mi lenne ha énekelnék?-vetette fel Zayn az ötletet.

-Csak Dária ne, mert attól  megsüketül az összes erdei madár.-csipkelődött Madds, én pedig újult erővel vetettem magamat rá.

 De végül rájöttünk, hogy Zayn ötlete egészen jó, és talán ha nagy szerencsénk van, meghallanak minket, és megmentenek. Teli torokból kezdtünk énekelni a One thing-et, majd a What makes you beautiful-lal folytattunk teljesen sikertelenül. A Save you tonight sem hozott szerencsét, csak néhány madár válaszolt az énekünkre.

-Najó, akkor most mindenki szedjen össze magát, és olyan hangosan énekeljük a Stand up-ot ahogyan sem bírjuk!-álltam fel egy kő tetejére, és talán ez volt az utolsó esélyünk, hogy Louis-ék végre megtaláljanak minket.

-From the moment I met you everything changed, I know i have to get you whatever it takes.-énekelte Liam Madds-nek az első sorokat. Majd négyen üvöltöztük végig, hogy: 

-O O ohh so put your hands up! O ooh oh coz its a stand up!

És akkor végre, már amikor teljesen feladtuk volna a reményt, meghallottuk Louis hangját.

-I know your heart is been broken, but don't you give up, I'll be there yeah I know it, to fix you with love!

-Halleluja!-kiáltottunk fel mindannyian megkönnyebbülve, ahogy nevetve, énekelve kezdtünk rohanni a hangok irányába.

-Annyira jó, hogy megtaláltatok minket!-ugrottam neki futásból Niall nyakába.

-Hát igazán tehetség kellett ahhoz, hogy így elveszettek.-nevetett Louis.

-Már egy helikopter is keres titeket.-somolygott Harry.-Úgyhogy gyertek siessünk, hogy vissza érjünk még a koncertre!

 Így alakult tehát az első nagy kalamajkánk Abbie nélkül, és akkor még nem is tudtuk, hogy sokkal nagyobb problémánk elé fogunk kerülni, hamarabb mint reméltük volna

41. Fejezet~ Time to Fly

Abbie:

   Este Niall-on kivül, hiszen ő épp a szerelmi élete romjait igyekezett felépíteni, mindenki összegyűlt Harry-nél. Pizzát rendeltünk, meg salátát ettünk, és az egész egy kellemesen, hangulatos kis vacsora lett volna, de egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, mint a felajánlott munkára. Ez az egyetlenegy este állt a rendelkezésemre, hogy meghozzam a döntésemet, és őszintén megvallva, fogalmam sem volt egyenlőre, hogy mi lenne a helyes megoldás, menni, vagy ne menni. Nemrég beszéltem telefonon a családommal, hogy kikérjem a véleményüket, de nem sok segítséget nyújtottak, hiszen anyukám amellett szavazott, hogy vállaljam el a munkát, próbáljam ki magamat, viszont apukámnak, sohasem tetszett ez az egész modellvilág, így hát ő inkább azt javasolta, hogy élvezzem még ki a nyaram utolsó heteit, és szeptembertől majd ássam magam bele a tanulásba, és felvételizzek majd az orvosira, a modellkedést pedig hagyjam meg azoknak a lányoknak, akiknek úgysincs másra eszük. Ezzel persze nem értettem egyet, hiszen mindig is a modellkedés volt a nagy álmom, de ez a lehetőség túl váratlanul, és hirtelen jött, pont akkor amikor talán életem legszebb időszakában úszkáltam.

-Hé Abbs, ne legyél már ilyen gondterhelt, már vagy félórája nyammogsz azon az egy szelet Hawaii pizzádon!-zökkentett ki az elmélkedésemből Louis.

-Na inkább próbáljunk meg valahogy segíteni neki!-szólalt fel Dária

-Nagyon örülnék, ha mindenki elmondaná a véleményt.-néztem kérdőn a többiekre, és ahogy végignéztem a békésen falatozó kis társaságon, ahol mindenkit imádtam egytől-egyig, máris hiányozni kezdtek, pedig még el sem mentem.

-Az én véleményemet már vagy ezerszer hallottad. Szeretném, hogy itt legyél a közelembe mindig, de miattam nem utasíthatod vissza, Milanó imádni fog téged.-ölelt át a mellettem ülő Harry.

-Szerintem is menned kéne!-mondta Liam.-Nem mindennap kérik fel az embert, hogy a Vogue Italy-nak pózoljon.-mosolygott biztatóan.

-Én nemtudom...-kezdte Maddie, és már elbizonytalanított a hangszíne.-Drágám én minden döntésedbe támogatni foglak, de én nem mennék el a helyedbe. Ez a két hét talán többet jelent egy olyan emberrel akit szeretsz, és hidd el megannyi állást kaphatsz még az életed folyamán, akár még jobbakat is.

-De suliidőben nem fogsz majd tudni a modellkedéssel foglalkozni.-csatlakozott be Dária. -El kell döntened, hogy mit szeretnél.

-Suliidőben Harry-vel sem fog tudni foglalkozni.-tette hozzá Zayn.-De persze, lehet, hogy örök életedre bánni fogod, ha most nem mész el.

-Hú na hát most aztán ezzel sokat segítettetek.-mondtam, és percről percre egyre bizonytalanabb lettem. Hiszen mindegyikük mondandójában volt igazság, és ezáltál sikerült teljesen összezavarniuk. A fejem zsongott az sok gondolattól, és szédelegve tápászkodtam fel, hogy hozzak a konyhából még egy kis jeges Colát. Éppen a poharakkal matattam, amikor Lou mögém lépett.

-Az én véleményemre nem is vagy kíváncsi?-kérdezte.

-Ne butáskodj, persze, hogy kiváncsi vagyok.-mosolyogtam rá erőtlenül.-Halljuk!

-Mielőtt még híresek lettünk volna, mint tudod én Doncaster-be éltem az egyrészről teljesen átlagos, másrészről persze  kicsit bolondos életemet. A barátnőmmel nagyon jó kapcsolatunk volt, szerettük egymást, legalábbis én akkor a tizenhét éves fejemmel úgy éreztem, hogy szeretjük. Ő biztatott engem, hogy jelentkezzek a műsorba. Az X-factor meg az éneklés persze bejött, de a lányt elvesztettem, egyszerűen kihűlt a szerelemünk. De mindent összevetve mégsem bántam meg, hogy így döntöttem, és ha újraélhetném azt a korszakot, megint így döntenék.

-Ezzel most azt akarod mondani, hogy ha elutazok Milanóba, azzal világhírű modell lehetek, de valószínűleg elvesztem Harry-t?

-Ezzel azt akarom mondani, hogy ezek a döntések megváltoztathatják az életedet, és vállalni kell néha a kockázatot. Szerintem elég erős a kapcsolatotok, hogy túlélje ezt, de persze erre sosincs garancia.

-Ha most ezt Dária hallaná, akkor biztosan elkezdeni papolni a végzetről, meg arról, hogy ha valakit tényleg neked szántak, akkor azzal együtt maradsz.

-Na látod, még Riácskának is vannak okos gondolatai.-nevette el magát Louis, és vele nevettem én is. 

-Abbie mit gondolsz Ryanna-ról?-váltott hirtelen témát.

-Jófej lánynak tűnik.-kezdtem, de már éreztem, hogy hova akar kilyukadni.

-Nagyon kedves volt ma, és szívesen megismerném jobban is. Azt hiszem mostanában többször fogok elmenni kocsival Dária elé a jógára.

-Mi lenne ha elhívnád randizni? Te mondtad, hogy néha vállalni kell a kockázatot.-kacsintottam rá, és őszintén örültem neki, hogy szépen lassan úgy látszik túl lesz rajtam. Mindenkinek így lesz a legjobb.

 Aztán visszamentünk a többiekhez, és betettük a dvd lejátszóba az Igazából szerelmet.

-Egyszer olvastam, hogy Harry neked az ideális randid, az lenne, hogy Igazából szerelmet nézel, és édes popcornt eszel. Sohasem ettem még édes popcornt.-szólalt meg Dária, ahogy elkezdődött a mindannyian által jól ismert film.

-Jézusom ti ilyen mindentudó rajongók voltatok?-törtek ki nevetőgörcsbe a fiúk.

-Á még véletlenül se.-kuncogott Maddie, Harry pedig behozott egy nagy tál édes kukoricát, és odatolta Riának, hogy kóstolja meg.

 Odakucorodtam Harry mellé, jó mélyen beszippantottam az illatát,valóban ideális volt  feküdni mellette a szőnyegen, kukoricát ropogtatni, és nézni ezt a hihetetlenül bájos filmet. 

-Ugye megfogsz várni ha elmegyek?-suttogtam a fülébe.

-Én mindig várni fogok, és mindig szeretni foglak.-suttogott vissza, és lassan tisztázódott bennem, hogy hogyan is fogok dönteni.

***

  Másnap délelőtt aláírtam egy csomó szerződést, letisztáztam az újdonsült menedzseremmel az utazás, és a rám váró munka minden egyes részletét. Aztán következett a börőndjeim bepakolása, meg persze a búcsúzkodás mindenkitől, mert következő nap hajnalán már a felhők fölött fogok repülni.  

Végre sikerült Niall-t is utolnérnem,  aki sok szerencsét, meg jó utat kívánt nekem, és elmesélte a kalandos tegnapját. Most ugyan Heather-rel még csak barátok, mert nem akarja másodjára is elsietni a dolgokat, de szívből kívánom neki, hogy sikerüljön megtalálnia a boldogságot, mert ha valaki, akkor Niall Horan tényleg megérdemli.

-Hiányozni fogsz nekünk!-ugrottak a nyakamba a lányok.-Siess nagyon vissza, vigyázz magadra, és minden  nap beszéljünk!-kötötték a lelkemre.

-Ti is legyetek jók, aztán bírjátok a sok munkát nélkülem.-puszilgattam meg őket, aztán Liam-ékhez forultam.-Vigyázz te is Maddie-re, te pedig még jobban az én kelekótya Dáriámra Zayn!-öleltem meg őket is.

 Aztán hipp-hopp elérkezett a hajnali négy óra, elérkezett az idő az indulásra. Sötétkék kabátot vettem fel, nyakamba pedig sálat kötöttem, és igyekeztem a kétségeimet magamba fojtani, mielőtt még az utolsó pillanatban meggondoltam volna magam. Harry vitt ki a reptérre, és bármennyire is fohászkodtam, hogy lelassítsam az óra ketyegését, a mutató kegyetlen gyorsasággal haladt előre, nekünk pedig végül el kellett válnunk.

Utoljára megöleltük egymást, utoljára megcsókoltam, utoljára belenéztem a kékeszöld szemébe, majd magabiztos léptekkel megindultam a fedélzetre. Nem akartam, hogy lássa, ahogy a lábaim remegnek, nem akartam, hogy lássa a pici könnycseppeket a szemembe. Nem akartam sírni.

 Ahogy elfoglaltam az helyemet az ablak mellett, végig a kis madárka medált szorongattam amit a születésnapomra kaptam tőle. A fülembe bedugtam az ipodomat, és max hangerőre kapcsoltam a Total Eclipse of the Heart-ot, miközben kibámultam az egyre kicsinyedő Londonra.

40. Fejezet~ Néha muszáj dönteni

Harry:

 -Na mi a helyzet édesem?-vontam félre Abbie-t, mert majd megölt a kíváncsiság, hogy mégis mi folyik itt. Egyszerűen már távolról megéreztem, hogy itt nem csak egyszerű bájcsevejről volt szó, hanem valami lényeges történt.

-Harry én nem tudom mit csináljak...-borult a nyakamba.

-Úristen mi történt? Mondd már!-és el se tudtam képzelni, hogy mégis most mi baj lehet.

-Modellként szeretnének foglalkoztatni, épp most ajánlottak egy  állást  nekem!

-De hát ez fantasztikus! Gratulálok! Mindig is ezzel akartál foglalkozni, gyönyörű vagy, magas, vékony és fotogén. Most pedig úgy látszik végre felfedeztek.

-Igen tudom, és örülök is neki nagyon. De már két nap múlva Milánóba kéne utaznom, hogy részt vegyek egy kampánynak a fotózásán. A Vogue Italy-ban szerepelhetnék ami hatalmas szó, kislány korom óta erről álmodok.

-Még mindig nem értem hol itt a probléma ezzel...

-Két hétig kinnt kell majd maradnom Olaszországba, és már csak egy hónap van hátra a nyár végéig. És tudod, ahogy beköszönt a szeptember nekünk vissza kell utaznunk Budapestre, vissza a suliba, a rendes megszokott életünkbe, és akkor már nem leszünk így együtt minden nap. Nektek itt lesznek a turnék, a fellépések, nekünk meg otthon az érettségik, továbbtanulás, felvételik. Ez a négy hét van  hátra a boldogságunkból, és ha elfogadom a munkát, azzal ez két hét elveszik.-fejezte be, és ekkor értettem csak meg milyen súlyos döntés előtt áll. Néztem az arcát és a szivem szakadt meg a gondolattól is, hogy elmenjen, hogy itt hagyjon, hogy két felmérhetetlen értékű hetet vesztegessünk el a szerelmünkből. Féltem, hogyha most elmegy, akkor soha nem fogjuk bepótolni a távollétét, de nem lehettem önző. Itt van előtte a nagy lehetőség, lehetőség arra, hogy híres legyen, hogy azzal foglalkozhasson amit szeret, hogy valóra válthassa az álmait. Ha engem akkor három évvel ezelőtt bárki is visszatartott volna, hogy jelentkezzek az X-factorba, sohasem éltem volna át mindezt a csodát, sosem ismerkedhettem volna meg a legjobbarátaimmal, sohasem lehettem volna világhírű, sohasem énekelhettem volna milliók előtt, és valószínűleg még mindig egy pékségben sütögetném a kenyereket.

-El kell menned. Nem szalaszthatsz el egy ilyen életre szóló lehetőséget.-csókoltam meg, miközben egy részem legszívesebben azt ordította volna, hogy ne menj, maradj itt örökre!

***

Niall:

  A fotózás elég jól sikerült, remélem a rajongók is meglesznek elégedve az új képekkel, meg a videóinterjúkkal amiket csináltunk. De a vége felé, már csak Abbie állásajánlatáról volt szó. Nem irigyelem őt,  én  sohasem voltam jó a nagy döntések hozásában, neki pedig holnapra kell eldöntenie, hogy utazik-e vagy sem. Szerencsére ezen most nem nekem kell rágódnom, és amennyire okos lány, biztosan a helyes döntést fogja hozni. Louis hozott haza, és ahogy megálltunk a kocsival a házam előtt  a szívverésem is megállt egy pillanatra. Heather ült a lépcsőimen, mellette pedig két hatalmas bőrönd pihent.

-Louis én nem merek kiszállni!-néztem rá könyörgően.

-Csak hallgass a szívedre, meg azért az eszedre is egy kicsit. Úgysem dughatod a fejed a homokba örökre, ideje, hogy szembenézz vele, és dönts.-nézett rám komolyan, és nagyon hálás voltam a biztató szavainak. 

 Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból és láttam, ahogy Heather szemei felcsillantak, ahogy észrevett.

-Mióta vársz itt?-kérdeztem és igyekeztem a lehető legközömbösebb hangot megütni.

-Kerek három órája. Már éppen lemondtam róla, hogy láthatlak. Nemsokára itt lesz értem a taxi ami a buszpályaudvarra visz, haza megyek Mullingar-be, azt hiszem nincs már több keresni valóm itt. Tudom, hogy valószínűleg én vagyok az utolsó ember akit látni akarsz, de én nem tudtam volna úgy elmenni, hogy ne találkozzunk még egyszer utoljára.

 Ezernyi gondolat csapongott a fejembe, hirtelen rám zúdult minden, amiről eddig megpróbáltam elfelejtkezni. Fülembe csengtek a fiúk ovó szavai, eszembe jutott a nap, amikor összevesztem ezen Dáriával, az érzés amit Heather iránt éreztem amikor még azt hittem minden rendben van, és a pillanat amikor mindez az illúzió összeomlott, mint egy rozoga kártyavár. Percekig némán álltam, kerestem a szavakat, kerestem a megoldást és úgy éreztem szétszakít ez a kettőség.  De még mielőtt megszólalhattam volna a taxi megérkezett. Heather csak állt ott, szemeiben  remény,  szomorúság és kétségbeesés tükröződött,  ahogy arra várt, hogy megállítsam, vagy, hogy legalább válaszoljak neki.

-Az lenne a legjobb, ha most elmennél.-nyögtem ki végül a szavakat, mintha nem is én irányítottam volna a nyelvemet. A cipőmet bámultam végig, miközben a szemem sarkából láttam, hogy bepakolja a nehéz börőndjeit a csomagtartóba. Nem segítettem neki.

-Ég veled Niall!-suttogta alig hallhatóan, hangja remegett a rátörő sírástól. Majd beszállt az anyósülésre és bemondta a taxisnak a címet.Csak akkor néztem fel, amikor az autó már elindult, a visszapillantó tükörből még egy utolsó pillanatra megláttam könnyes szemeit. Valódi könnyek voltak.

 Berohantam a házba, levetettem magam a kanapéra, és felhangosítottam a rádiót. Bon Jovi egyik száma szólt éppen, és úgy éreztem a lelkembe mar a dalszövege.

 Hirtelen rádöbbentem, hogy lehet, hogy Heather nem tökéletes, lehet, hogy hibázott, de ha most engedem, hogy így egyszerűen kisétáljon az életemből, akkor én követem el a legnagyobb hibát.

 Azonnal taxit hívtam, mert tudtam, hogy Louis és az ő vezetési tempója most nem lesz elég. Az egész utat végig idegeskedtem, és vehemens kövér taxisnő áradozása nem segítette, miközben huszadszorra sipítozta el, hogy mennyire imádja az édes kis buksimat, és hogy a One Direction a legennivalóbb együttes akit valaha ismert. Amikor végre megérkeztünk az pályaudvarra, Heather már éppen felfelé szállt a buszra.

-Várj!-kiáltottam utána, és természetesen mindenki felénk fordult, és pár srác rögtön előkapta a kameráját, hogy levideózhassák a történéseket, de most még ez sem érdekelt.

-Niall, hogy kerülsz te ide? Azthittem, annyira mérges vagy, hogy szóba sem állsz velem többet.

-Mi lenne, ha ezt az egészet elölről kezdhetnénk?-kérdeztem, és már biztos voltam a döntésemben,

-Én lennék a legboldogabb!-sírta és nevette egyszerre.

-Akkorhát szia Heather! Ezeréve nem láttalak. Mi történt veled a gimi óta? Gyere üljünk be valahova egy kávéra.-mosolyogtam rá, és csak remélni tudtam, hogy nem bánom meg, hogy vállaltam a rizikót.

-

39. Fejezet~ Egy, kettő, három ugrás!

Liam:

-Bírod a tempót?-lihegtem a mellettem futó Maddie-nek.

-Persze, hogy bírom.-válaszolta.-Mondtam, hogy ne becsüld le a futó képességeimet, mindig is nagyon jó voltam benne, csak a térdem fáj kicsit.

 Jó volt így kettesben lenni, róni a métereket, kilométereket, magunk mögött hagyni a csendes, éppen ébredező várost, a kerteket, épületeket.

-Nagyon jól éreztem magamat tegnap, örülök, hogy végre megismerhetted a szüleimet, meg ők is téged. Nagyon jó véleménnyel vannak rólad szerencsére.

-Hát Ria és Abbie alakítása után nem volt nehéz a normális lánynak tűnnöm hármunk közül.-nevetett.

-Pedig azért ez koránt sincs így.-löktem meg játékosan.

-Héé örülj neki, hogy én nem hoztam rád szégyent semmilyen szempontból sem, és azt se felejtsd el, hogy én voltam az egyetlen, aki az este végére nem Harry melegítőjében villogott.-vágott vissza, ahogy gyorsabb tempóra kapcsolt. És valóban igaza volt, hiszen amikor már mindenki túljutott Dária fenomenális belépőjén, megjelent Harry és Abigél a hátsókertből, de Abigélnak a szoknyája és a blúza is csuromvizes volt, és amikor megkérdeztük, hogy mégis mi történt vele, csak annyit mondott hogy magára borított valamit, ami persze egyértelmű hazugság volt. Főleg, ahogy Harry kaján vigyorára, és az anyukája arcára néztünk, aki láthatólag szemtanúja volt az eseményeknek, tehát Abbie is kénytelen volt átöltözni egy csinos Harry melegítőbe meg polóba. Később kiderült, hogy ezek ketten meztelen fürdőzést tartottak a medencében, ami persze egészen elvetemült ötlet volt, tekintettel arra, hogy a ház tele volt a szülőkkel, és ráadásul aznap mutattuk be először nekik a barátnőinket, de Harry márcsak ilyen, és úgy látszik elég rossz hatással van, az eleinte visszahúzódónak és megfontoltnak tűnő Abbie-re.

-De remélem azért nem volt mindenki, rossz véleménnyel Abbiek-ről.-tette hozzá.

-Szerintem összeségében mindenki jól érezte magát, meg a hangulat is jó volt. Anne nem olyan ódivatú, hogy egy ilyenen fennt akadjon, szerintem még be is jött neki ez a mereszség, Zayn pedig mesélte, hogy a szülei odasúgtak neki, hogy még örülnek is, hogy nem valami beképzelt, magától elszállt, tökéletes lány Dária, és hogy ő biztosan saját magáért szereti majd a fiúkat, nem a hírnevéért. Úgyhogy nem lesz semmi gond szerintem. Persze apáék azért örültek, hogy nem minket kaptak rajta meztelen fürdőzésen, meg, hogy a ruhád is a helyén maradt.-mosolyogtam rá.

-Ennek örülök. Viszont ezt a meztelen fürdőzést még bepótolhatjuk máskor. Persze szülők nélkül.-nevetett, én pedig természetesen beleegyeztem az ötletébe.

 Lassan hazafelé vettük az irányt, hiszen délelőtt fotózásra mentünk, amire most a lányok is elkísértek minket. Miután lezuhanyoztunk, és átöltöztünk megjött értünk Louis és Zayn, és elindultunk, hogy felvegyük Dáriát a jógájáról, a többiek pedig Harry kocsijával jöttek. Amikor befordultunk a parkolóba, Ria már ott várt minket, de nem volt egyedül, egy ismeretlen lány állt mellette.
-Sziasztok! Kiszállnátok légyszi egy percre?-kopogtatott be az ablakon, mi pedig ugyan késésben voltunk egy picit, de persze eleget tettünk a kérésének.
-Srácok ő itt Ryanna egy új barátnőm jógáról és hatalmas nagy rajongótok!-mutatta be nekünk a vékony lányt, aki félénken mosolygott ránk.
-Hello Ryanna! Miujság?-kérdeztük tőle, majd aláírtuk neki az unokahúga cd-jét és összeálltunk vele egy kép erejéig.
-Örültünk, hogy megismerhettünk, most viszont sietnünk kell, mert elkésünk a fotózásról.-mondtam.
-És pusziljuk, az unokahúgodat is.-tette hozzá Zayn.
-Nagyon köszönök minent, el se tudjátok képzelni mennyit jelent ez nekem. Nagyon hálás vagyok ezért Dária.-búcsúzott el Ryanna, mi pedig már indultunk is a kocsi felé, amikor Louis hirtelen megszólalt.
-Nincs kedved velünk tartani a fotózásra?Vicces lesz, egy nagy ökörködés, mint általában.-mondta, és mindenki ledöbbent, hogy mégis honnan jött ez az ötlete, de legjobban mégis a lány lepődött meg, aki meglepettségében és izgalmában alig jutott szóhoz.
-Úristen...Komolyan? De hát én nem akarok zavarni.-hebegte.
-Dehogy zavarsz, és legalább lesz mit mesélni az unokahúgodnak, biztos nagyon édes kislány. Ugye fiúk?
-Ja, persze!-vontunk meg a vállunkat Zayn-nel, és bepréselődtünk a kocsiba, ami egyre szűkösebbé vált a plusz két utastól.
 A fotózás nagyon jól ment, egy hatalmas trambulinon kellett ugrálnunk, ami valljuk be elég szórakoztató volt. Louis-t már régen láttam ilyen felszabadultnak, kezdett vissza térni a régi bolond énje, ami már nagyon hiányzott a csapatból, és még Niall-nek is sikerült elengednie magát a nagy ugrándozásba, hiszen mostanában elég lestrapált szegény, mert még mindig nem jutott megoldásra magában  a Heather ügyet illetően.
 Dária és Maddie a stylist-nak segédkeztek, mindketten valami hasonló állásban szeretnének majd elhelyezkedni, úgyhogy élvezettel válogatták ki nekünk a színes ruháinkat. Ryanna pedig ámélkodva nézelődött mindenfele, szerintem még most sem hitte el, hogy itt van egy igazi One Direction fotózáson, mindenesetre szimpatikus lánynak tűnt.
 Amikor végre egy rövid szünetet tarthattunk, Niall rögtön elcsörtetett uzsonnázni, Louis Ryannának magyarázott valamit, ami  valószínűleg nagyon vicces lehetett, hiszen még a könnye is kicsordult úgy nevetett, mi pedig Zayn-nel Maddie-ékhez mentünk.
-Annyira jó lenne, ha itt dolgozhatnánk, mindig eszméletlen jó ruháitok lennének!-csókolt meg Maddie.
-Hé vagyis szerinted most nincsenek mindig eszméletlen jó cuccaink?-háborodott fel tetetett méreggel Zayn.
-Elmondok egy kis titkot. Réges-régen mielőtt idekerültünk volna, otthontöbb száz rólatok készült képet végignéztünk, és egy táblázatban végig pontoztuk, hogy kinek van a legjobb szerelése és kinek a legrosszabb, a legjobb öt pontot kapott, a legrosszabb pedig egyet.-mesélte Dária.-Maddie nagyon sokszor adott neked egyest.-paskolta meg Zayn, aki egyre mérgesebb lett.-De én legtöbbször ötöst adtam.-csókolta meg és mindannyian nevettünk.
-Nem láttátok Abbie-t?-lépett hozzánk Harry akinek göndör hajkoronája a szélrózsa minden irányában állt a sok ugrálástól.
-Nézd ott van!-mutattam a sarokba, ahol Abbie állt, és éppen egy menedzserrel meg a fotóssal beszélgetett nagyon elmélyülten, elég gondterheltnek tűnt.
-Mit akarhatnak tőle?-kérdezte érdeklődve Dária, és már mindenki őket nézte.
-Fogalmam sincs, de mindjárt kiderítem. Kicsit rossz érzésem van-indult meg öles léptekkel az irányukba Harry. Mi pedig kíváncsian vártuk a fejleményket.

-

38. Fejezet~ Keep your clothes on!

Abbie:

 Egyszerre vártam, és tartottam a délutántól, hiszen nagyon kíváncsi voltam Harry anyukájára és mostoha apjára, de mégis ideges voltam, hogy minden jól alakuljon és szimpatikus legyek nekik. Fél hatkor már teljes díszben toporogtuk az ajtóban Maddie-ékkel, vártuk Harry-t, aki megígérte, hogy elénk jön kocsival és úgy visz oda minket a helyszínre, ahol valószínűleg már mindenki ott lesz. Maddie-n egy hosszú lebegős muszlin anyagú narancssárga ruha volt, egy telitalpú narancsszín magassarkúval és sok fából készült, meg aranyszínű karkötőkkel, Ria egy mellalatt bővülő kicsit buggyos szoknyájú pasztellrózsaszín ruhácskát vett fel, amelynek alján ciklámenszínű cseresznyevirágok voltak, egy hozzápasszoló halvány rózsaszín balerinacipővel. Haját magas copfba kötötte, a végét begöndörítette és egy cseresznyeszín szalagot kötött bele. Rajtam pedig egy magasderekű barackszín szoknya egy hasonló színű toppal és egy mályvaszín blézerrel. A cipőm színe a blézeremmel, a hajpántom pedig a szoknyámmal volt összhagban.

-Na indulhatunk hölgyek?-toppant be nem sokkal hat előtt Harry, mi pedig mindannyian beszálltunk utána a kocsiba.-Az összes szülő megérkezett, nemrég jöttek meg a taxival a reptérről.-konstatálta, mi pedig biztatóan megszorítottuk egymás kezét Riáékkal.

-Jól lesz így a ruhám?-kérdeztem tőle aggódva.

-Tökéletesen nézel ki, mint mindig!-válaszolta, ahogy büszkén végigmért.-Téged csak imádni lehet.-mosolygott tovább.-De ti is nagyon csinosak vagytok lányok, Ria te tiszta Ariana Grande vagy.

-Uuuu!-tapsikolt örömében Dária.-Ez a legszebb bók, amit valaha kaptam tőled Harry. Annyira imádom Ariana Grande-t!-mosolygott. A tízperces autóút hamar elszállt, és arra ocsúdtam fel, hogy a kert kapujában állunk, és másodpercek választanak el minket a nagy találkozás pillanatától.

-Csak ügyesen és okosan.-mondta Maddie, Harry pedig ötödszörre is elmondta, hogy nincs semmi okunk izgulni, mad kitárta előttünk az ajtót, és feltárult előttünk a szépen feldiszített kert látványa, az asztalokkal, a székekkel, Zayn-nel, Liam-mel és természetesen az összes szülővel. Én mentem legelől, és már éppenhogy köszönésre nyitottam volna számát, és be mutatkoztam volna, egy hatalmas sikolyt hallottam meg a hátam mögül és azonnal tudtam, hogy Dáriának sikerült megint valami borzalmas szerencsétlenséget alkotnia. Azonnal megperdültem, és a szívverésem is leállt egy pillanatra, hiszen Ria ruhája felakadt a kerítésre, és az egész cseresznyés kis csoda leszakadt róla, egy szál rózsaszín melltartóban és bugyiban állt a tekintetek kereszttüzében.

-Ö hello mindenkinek!-hebegte zavartan, és tudtam, hogy ebben a pillanatban minden bizonnyal azon imádkozik, hogy köddé váljon, vagy itt helyben nyelje el a föld.

-Azt hiszem neked nem az első benyomások az erősségeid.-buggyant ki Harry-ből a nevetés, Zayn pedig gyorsan odafutott hozzá.

-Egy perc és jövünk!-szólt oda felnőtteknek, mi pedig gyorsan berohantunk a házba, hogy valami ruhát kerítsünk szegénykének.

-Úristen most mindenki egy idiótának tart!-rogyott le Harry ágyára Ria, miközben mi a fiókokban kotorásztunk, valami értelmesebb ruhadarab után, de sajnos semmi lány holmit nem találtunk, és így kénytelen volt Harry egyik melegítőnadrágját és a Ramones-os polóját magára rángatni.-Na ennyit az Ariana Grande stílusról.-szipogta.

-Ha nem lennél már tíz éve a legjobbartánőm, komolyan nem hinném el, hogy ilyen a való életben is létezik, nem csak az amerikai komédiákban.-ölelte meg Maddie.-De legalább biztos lehetek benne, hogy melletted sohasem laposodik el az életem.-mosolygott.

-Na menjünk vissza, és együnk valami finomat!-tanácsolta Zayn, úgyhogy kivonultunk újból a kertbe ahol már vártak ránk.

-Hát erre a nemmindennapi belépőre még én sem számítottam!-nevetett Trisha, Zayn anyukája, ahogy két puszit nyomott Ria arcára.

-Anya, Apa ő Dária. Dária, ők a szüleim.-hallottam, ahogy Zayn bemutatja őket egymásnak, Dária pedig valami olyasmiről hablatyol össze-vissza, hogy mennyire sajnálja, de láthatólag mindenki nagyon jól szórakozott rajta.

-Szia kedvesem!-lépett hozzám Harry anyukája.-Anne vagyok. Harry már nagyon sokat mesélt rólad, örülök, hogy megismerhetlek.

 Élőben talán még csinosabb és kedvesebb, mint amilyennek látszik, és hirtelen az összes gyomor görcsöm és idegességem megszűnt,  ahogy négyesben elkezdtünk csevegni. A nevelőapukája is nagyon normálisnak bizonyult, Harry szélés mosolyáról pedig leolvastam a boldogságot, hiszen anyukája láthatólag szimpatikusnak talált.

-És merre szeretnél továbbtanulni?-kérdezte tőlem.

-Egyrészt az orvosira készülök, viszont ott van B tervnek a modellkedés, amit mindig is nagyon szerettem volna csinálni.-válaszoltam.

-Nagyon szép és csinos vagy hozzá, biztosan jól menne neked.-mosolygott, és nagyon jól estek a szavai.

 Szemem sarkából láttam, hogy Maddie is nagyban beszélget Liam szüleivel, egy-két mondatfoszlányból meghallottam, hogy a testvéreiről, meg a családjáról kérdezgetik éppen Maddie-t, apukája pedig nagy hévvel magyarázza, hogy mennyire szeretné majd egyszer meglátogatni Magyarországot.  Talán Maddie félt a legjobban attól, hogy nem fog jól kijönni Liam szüleivel, vagy esetleg nem fog megfelelni nekik, de úgy tűnt szerencsére, hogy semmi féle probléma nem akadt ezzel kapcsolatban. Ha nem virított volna előttem Dária Harry cuccaiban, amik természetesen hatalmasak voltak rá, akkor hihető is lett volna, hogy teljesen tökéletesen alakult eddig minden.

 Aztán Harry magára véve a főszakács szerepét elkezdte kisütögetni a húsokat, a zöldségeket meg a sajtokat, a kis kötényében nagyon aranyosan nézett ki. Amikor elkészült minden, asztalhoz ültünk, és persze mindenki megdicsérte, hogy milyen finomra sikeredett az étel.

-De számomra még mindig homály övezi azt a kérdést, hogy pontosan, hogy ismerkedtetek meg.-tette fel Zayn apukája a kérdést, mi pedig félve összenéztünk.

-Igen, igen ez minket is nagyon érdekelnek!-kontrázott rá a Payne család, és a mellettem ülő Anne is kíváncsian fordult felém.

-A Nandosban dolgoztunk, és ott találkoztunk.-foglaltam össze a lényeget, természetesen kihagyva belőle a kínos részleteket.

-Hú én pedig valami sokkal izgalmasabbra számítottam tőled.-kacsintott Riára Trisha, aki valószínűleg a beszélgetésük is alapján rögtön levette, hogy milyen személyisége is van neki.

-Hát valóban egy kicsit bővebb a történet.-nevettek össze a fiúk.

-Ne, ne! Ma már eleget égtem!-sipította Dária, de Liam nem kegyelmezett neki, és elmesélte az egészet történetet, amit természetesen mindenki nagyon viccesnek talált, de ahogy Liam anyukája és apukája egymásra nézett, szinte biztosra vettem, ahogy arra gondolnak, micsoda szerencse, hogy legalább Maddie nem ennyire bolond.

 Vacsora után Anne annyit erőszakoskodott a fiúknak, hogy énekeljenek valamit, hogy végül beleegyeztek.

-De Louis és Niall nincsenek itt, így nem lesz teljes az összhang.-próbálkozott Zayn, de anyukája kijelentette, hogy több száz kilométert utazott, hogy végre láthassa a kicsi fiát, úgyhogy összhang ide vagy oda, ők bizony hallani akarják őket. 

Your insecure don't know what for.-kezdte a szolóját Liam, ahogy átkarolta Maddie-t, a refrénybe pedig már belecsatlakozott mindenki. Megható volt nézni, ahogy apukák, anyukák és barátnők együtt éneklik a sláger jól ismert sorait, és hirtelen tényleg az az érzésem támadt, hogy egy nagy család vagyunk. 

 Már sötétedett,  a szülők leültek a teraszra borozgatni, Harry pedig egyszercsak  kézenfogott, és hátra cipelt a hátsókertbe a ahol a medence volt.

-Fürödni van kedvem!-mondta.

-De én nem hoztam fürdőruhát.-ellenkeztem.

-Az sohase probléma.-vigyorgott, és ezzel a lendülettel elkezdett levetkőzni, és még mielőtt megállíthattam a volna a boxerét is letolta.

-Harry neked elment a maradék eszed is? Itt van egy tucat ember, többek között a szüleid, akik bármikor idetévedhetnek.

-Jajj lazíts Abbie!-ugrott feje meztelenül a medencébe, és a a vízből nyújtotta felém a kezét, hogy kövessem.-Na gyere már!-pár pernyi unszolás után sikerült csak rávennie, hogy bemerészkedjek, de én legalább magamon tartottam a fehérneműmet, amit persze mondanom, se kell, hogy minden erejével igyekezett lebűvészkedni rólam.

-Hé Harry, állj le!-fröccsköltem az arcába.-Még mindig egy csomó ember van itt!

-Khmm.-hallottam meg hirtelen az anyukája hangját a partról.-Igen drága fiacskám, igazán viselkedhetnél néha!-csóválta a fejét rosszallóan, de szája szélén aprócska mosoly bújkált.-Máskor igazán magadon tartjhatnád legalább ezt!-dobta a fejére az alsónadrágját, én pedig egyszerre éreztem a helyzetet borzalmasan viccesnek és kínosnak.-

- Ahogy látom a mai napon egész komoly problémák vannak a ruha helyén maradásával.-kuncogtam Riára célozva, és egy újabb adag vizet fröccsköltem Harry arcába.